Vannak olyan pillanatok az életben, amikor valami olyasmit kell tennünk, amit valójában nem is akarunk megtenni. Viszont valamilyen oknál fogva még is kényszerítve érezzük magunkat rá, hogy megtegyük. És bár lehet, hogy adott esetben akár még élvezzük is azt a dolgot, de csak nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, amiért ezt meg kell tennünk. Ez az érzés pedig folyamatosan frusztrál minket. Hiába is próbálunk tenni ellene. Persze van erre egy rakás közhely, amit ilyenkor általában azok szoktak puffogtatni, akik valamiért kényszeres vágyat éreznek arra, hogy úgy mond „megvigasztaljanak” bennünket. Hol ott igazából sokkal bosszantóbb, hogy nem hagyják nekünk átérezni azt, ami valójában bennünk lakozik olyankor. Nyilván ennek megvannak a maga társadalmi okai és a segítséget sem feltétlenül érdemes megtagadni. Azonban akárhogyan cselekszünk és akárhogyan is döntünk, tisztában kell lennünk azoknak a következményeivel. Legyenek azok akár jók vagy rosszak. Mert vannak olyan dolgok, amelyek nem feltétlenül azonnal fejtik ki a hatásukat. Ami sokak számára szintén nagyon frusztráló lehet. Viszont mindenegyes döntésben ott lakózik egy lehetőség is. Egy lehetőség, amelyet tudni kell megfelelően felhasználni. Még akkor is, hogyha ez időnként számunkra kellemetlen érzésekkel is jár.