Kolev Stories

Kolev Stories

Kihagyott ziccer-Heniko Sakka Édes tini élet trilógia tabumentes kritika

2023. március 11. - A. Kolev

332769987_171292575283119_1969128120741331700_n.jpg

Ez a mostani cikk meglehetősen rendhagyó lesz. Vagy legalábbis némileg különbözni fog azoktól, amiket általában írni szoktam. Ennek egyfelől az az oka, hogy van valamennyi személyes érintettségem a szóban forgó alkotás kapcsán. Másfelől pedig bár ugyan a jelenlegi alkotás témája nem feltétlenül igényelné meg a tabumentes jelzőt, azonban mivel számos olyan dologról és méghozzá olyan módon kell beszélni, ami egyesek számára olykor kifogásolható vagy éppenséggel akár visszataszító is lehet, így biztos, ami biztos alapon inkább ez a cikk is megkapta a tabumentes jelzőt. Valamint a rendkedvéért azt is szeretném előrejelezni, hogy ez a cikk RENDKÍVÜL SPOILERES LESZ. Tehát ennek tudatában olvassa tovább mindenki ezt a cikket.

FIGYELEM A CIKK MEGLEHETŐSEN HOSSZÚ! EZÉRT AZ OLVASÁSA INKÁBB RÉSZLETEKBEN AJÁNLOTT

 

Beszéljünk egy kicsit az egóról, illetve annak megjelenési formájáról, az egoizmusról. Merthogy az általános közvélekedés per közmegvetés ellenére az ego alapvetően nem egy rossz dolog. Ugyanis az ego adja az adott személy öntudatát/önérzetét, illetve az önmagába és a képességeibe vetett hitet, vagyis másszóval azt a fajta magabiztosságot, ami az egyén önérvényesüléséhez szükséges. Természetesen a probléma itt is, mint minden másnál a mértékkel van. Mivel a túlzott ego már inkább akadályozza az adott egyén önérvényesítő képességét és bizonyos esetekben akár még komoly személyiségtorzulásokhoz is vezethet, vagyis másszóval az illető arrogánssá válik és emiatt nem lesz képes vagy csak szimplán nem akarja észrevenni a saját hibáit, mert az számára olyan lenne, mintha egy kést szúrnának belé.

Ez a fajta hozzáállás pedig akkor válik igazán károssá, hogyha az adott illető valami olyan tevékenységet folytat, amivel mások életére vagy úgy általában véve a társadalomra is hatással lehet. Márpedig a művészet egy kifejezetten ilyen terület. Elég csak arra gondolni, hogy John Lenon gyilkosa állítólag egy bizonyos könyv elolvasása után tette azt, amit tett. Persze nem a művészet felelős ezekért a dolgokért, hiszen az csupán egy eszköz, amivel az adott személy ki tudja fejezni magát. Ezért is szokták olykor terápiás célokra is használni.

Ugyanakkor az is tény, hogy a művészek egy jelentős része meglehetősen egoista. Még ha ez olykor nem is feltétlenül nyilvánul meg annyira látványos módon. Azonban ha valaki kicsit jobban körbenéz, akkor feltűnő, hogy például a legtöbb írásos alkotásban az alkotó magáról mintázza a főszereplőt. Vagy éppenséggel akár egy az egyben saját magát teszi meg főszereplőnek. Vagy legalábbis valamilyen prominens pozícióba helyezi lásd pl. Pitacus Lore Lorieni krónikák című sorozata.

Persze az még önmagában véve nem feltétlenül kellene, hogy problémát jelentsen, hogy az alkotó önmagát tette az adott alkotása középpontjába. Viszont sokan és sok esetben ilyen és vagy ehhez hasonló módokon élik ki a saját elfojtott vágyaikat. Vagy éppenséggel állítják magukat olyan helyzetbe, amelyek finoman szólva sem fedik le a valóságot. Például, amikor az egyébként ronda, kiközösített és általában mindenben béna személy lesz a nagy világmegváltó akárki. Vagy csak különösebb teljesítmény nélkül megszerez minden számára tetsző férfit per nőt, esetleg olykor mindkettőt. Vagyis másszóval az illető egyfajta álomvilágot épít fel magának, ahová adott esetben elmenekülhet a valóság keserűsége elől.

Ennek a fajta jelenségnek pedig kifejezett bár nem kizárólagos területe a Wattpad nevezetű közösségi felület. Egyébként maga a Wattpad ötlete, vagy legalábbis a mögötte lévő elgondolás alapvetően szintén nem egy ördögtőlvaló dolog. Hiszen így egyfelől a különböző alkotóknak lehetősége van a közönség előtt megmutatni, hogy mire képesek. Másfelől pedig a közönség is kvázi ingyen jut hozzá végtelen mennyiségű tartalomhoz. Az persze más kérdés, hogy ezeknek az alkotásoknak olykor milyen a minősége. Ugyanakkor a Wattpad által kerültek már előtérbe olyan alkotók, akik máskülönben nem biztos, hogy lehetőséget kaptak volna. Közülük a legismertebb Anna Todd, aki a Miután széria megalkotója. Bár tény, hogy az az alkotás is eléggé… megosztó lett. Mondjuk én speciel csak a filmeket láttam, de erről talán majd máskor bővebben is lesz szó.

És akkor ezzel meg is érkeztünk a jelenlegi cikk alanyához, az Édes tini élet című alkotáshoz, amely eredetileg szintén a Wattpad-en indult, majd azután nyomtatott formába is került. Maga az alkotás egy bizonyos Heniko Sakka nevéhez köthető, aki a keleties hangzása ellenére egy álnéven író magyar szerző és bár ugyan nem titok a valódi kiléte, viszont én ezt most itt bizonyos okokból nem kívánom felfedni, akit érdekel nyugodtan nézzen utána. Illetve a cikk további részében csak úgy fogok rá hivatkozni, mint Heni.

Magáról Heni-ről annyit érdemes tudni, hogy már középiskolás kora óta szeretne az írással foglalkozni és az Édes tini élet mellett több folyamatban lévő alkotása is volt/van még Wattpad-en. Valamint hogy korábban az Édes tini élet-nek már volt egy megjelent verziója, ám később Heninek kreatív nézeteltérése támadt az akkori kiadóval (akikről egyébként megjegyzem baromi sok rosszat lehet hallani). Végül azután egy hosszabb ideig tartó átdolgozás után 2020-ban megjelent az Édes tini élet mostani verziója. Habár nem sokkal a cikk elkészülése előtt Heni az egyik közösségi platformon jelezte, hogy ismét átdolgozásra fog kerülni ez az alkotás.

Emellett sokaknak talán az is feltűnhet, hogy Heni meglehetősen aktívan jelen van a különböző közösségi platformokon és minden lehetséges módon igyekszik hirdetni az alkotását, ami bár valahol érthető, ugyanakkor azért számos kívánni valót is hagy maga után. VISZONT, amiben minden szerző kivétel nélkül példát vehetne róla, azok a róla, vagyis a Heni-ről elérhető információk. Legalábbis szerintem baromi gáz, hogy pl a kvázi ifjúsági irodalom királynőjének kikiáltott Leiner Lauráról jóval kevesebb információ érhető el, mint egy random kezdő íróról. Márpedig ez azért lenne fontos, mert egyfelől így az adott alkotóról is könnyebb cikket írni. Másfelől az esetleges érdeklődök/rajongók is érdekes információkhoz juthatnak. Valamint ezzel az alkotó is képes lehet megvédeni magát az idióta konteóktól.

Ám akkor most térjünk is rá az alkotással kapcsolatos személyes érintettségemre. Ugyan amennyire lehet igyekszem majd részletes és objektív lenni, azonban bizonyos dolgokra jogi okokból nem térhetek ki, valamint azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez csak is az én, vagyis Kolev Ádám oldaláról mutatja be az egészet. Meg bár igazából nem lennék köteles beszélni erről és higgyétek el én örülnék neki a legjobban, ha nem kellene ilyesmivel foglalkoznom. Viszont úgy gondolom, hogy ez az információ is megilleti a Közönséget. Valamint ezzel szeretném elejét venni az esetleges idióta hozzászólásoknak/vádaknak, amikből feltételezésem szerint sajnos így is lesz majd egy pár.

Szóval annak idején még egy írós csoportban kerültem kapcsolatba Heni-vel, mivel amúgy egyébként én is foglalkozom, illetve szeretnék majd foglalkozni az írással. Nem kell túlgondolni semmit, szimpla netes ismeretség volt két azonos érdeklődési körrel rendelkező ember között. Sőt, igazából én ajánlottam be őt ahhoz a kiadóhoz, aminél jelenleg is van, bár ezt a tényt újabban előszeretettel elhallgatja, hol ott ezt korábban még egy a saját közösségi oldalán közétett videóban is megemlítette, de ez most csak egy mellékes megjegyzés volt. Viszont a dolog onnantól válik érdekessé, miután én is beszereztem az Édes tini élet első részét. Ugyanis az idő tájt határoztam el, hogy elkezdek majd könyvkritikákkal is foglalkozni részben azért is hogy valami érdemi tartalommal töltsem meg a saját írói oldalamat. Illetve úgy gondoltam segítek az egyik szerzőtársamnak némi ingyen reklámmal. Csak aztán közben szembesültem vele, hogy milyen az Édes tini élet minősége.

Bevallom ez akkor ott nem kevés lelki dilemmát okozott, ám végül csak közzétettem azt a cikket, ami bár tény, hogy összességében véve negatív képet adott erről az alkotásról, azért számos dologra így se tértem ki benne és még spoilerezni se spoilereztem, hol ott helyenként azért kellett volna. Maga az a cikk már nem elérhető és nem is tervezem újra azzá tenni, bár tény, hogy érdekes lenne összehasonlítani ezzel a mostanival, ám őszintén szólva én se vagyok igazán megelégedve azzal a cikkel.

Természetesen a cikkre olyan visszajelzések érkeztek, amik érkeztek. Különösen egy bizonyos helyről. Ám nem fogom magam mosdatni, én sem kezeltem megfelelően azt a helyzetet. Sőt, ha adhatok egy tanácsot minden kezdő kritikus/blogger/vlogger-nek az első alkotás, amivel foglalkozni szeretnének lehetőleg valami olyan legyen, amit vagy nagyon szerettek, vagy pedig általános közmegvetés övezi és legfeljebb csak 3-4 cikk után írjatok vagy legalábbis tegyetek közzé olyat, ami úgymond „negatív” kritikának minősül.

A helyzetet persze csak tovább bonyolította, hogy Heni-vel akkortájt ugyanannál a kiadónál voltunk és a kiadó (akiket most nem fogok nevesíteni) is elég keményen beleállt az ügybe, ami végül odáig fajult, hogy én rövid úton távoztam attól a kiadótól. Habár sietve hozzáteszem, hogy nem azért, mert kvázi rosszat merészeltem mondani a kiadó egyik szerzőjéről (hiába is állítják ezt egyesek), hanem más egyéb, de részben ezzel is összefüggő okok miatt, ám ezekről már jogi okokból kifolyólag nem beszélhetek. Mondjuk abból érdekes módon nem lett ügy, hogy ugyanennek a kiadónak az egyik szerzője (akit szintén nem fogok nevesíteni, pedig megtehetném), burkoltan megfenyegetett, hogyha bármi rosszat merészelek mondani bármelyikük alkotásáról, akkor tönkreteszik az írói karrierem. Pff, aztán csodálkoznak, hogy egyik blogger/vlogger sem nagyon akar magyar szerzőkkel foglalkozni.

Nyílván az eset után a Heni-vel való kapcsolatom is megromlott, aminek végül az tett igazán keresztbe, hogy az egyik nyilvános posztja, vagyis hát videója alatt kulturált módon, értsd mindenfajta személyeskedő megjegyzés vagy trágár kifejezés nélkül, a szemére vetettem az alkotása egyik olyan hibáját, amelyet később majd részletesebben is ki fogok fejteni ebben a cikkben. Amúgy ez az eset után le is lettem tiltva az összes közösségi felületéről, amiről egyébként szintén megvan a véleményem, mármint arról a jelenségről, hogy számunkra nem tetsző véleményeket/személyeket cancelel-ünk, vagyis törlük függetlenül attól, hogy az adott illető milyen formában nyilvánul meg. De hát ugye mind különbözőek vagyunk.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy egyesek most bizonyára azt hiszik, hogy ezt a cikket csak valami féltékenységből/irigységből vagy éppenséggel valamilyen kicsinyes bosszúvágytól vezérelve írom. Azonban ilyesmiről szó sincs. Ez a cikk azért készült, mert olyan dolgok vannak ebben az alkotásban, mármint az Édes tini élet-ben, amikről úgy gondolom, hogy érdemes lenne beszélni. Az pedig, hogy milyen személyes érintettségem van nekem, vagy úgy igazából bárkinek ezzel az alkotással, az semmit sem befolyásol annak minőségén. Hiába is divatos manapság ilyesfajta összefüggéseket keresni per kreálni.

Viszont ennyi felvezetés után akkor most lássuk végre, hogy milyen is lett maga az Édes tini élet című alkotás. Ugyan az egyes részekkel külön kívánok majd foglalkozni és bár lesz valamennyi átfedés, elvégre mégis csak egy egybefüggő sorozatról van szó, azért ígérem igyekszem majd nem túlságosan eltérni az adott résztől, vagy jelenettől, vagy témától. Szóval kezdjünk is neki, mert ez így is elég hosszú lesz.

 

EGY KIS ÍZELÍTŐ ABBÓL, AMI VÁR

 332776106_154668810809122_1254418623179546471_n.jpg

Az Édes tini élet műfaját tekintve egy afféle ifjúsági, vagy ha úgy tetszik young adult regény, amely központi elemének a sportot, azon belül is az európai focit (van amerikai meg ausztrál változat is) teszi meg és a történetet igyekszik humoros vagy legalábbis annak szánt módon bemutatni. Ugyan alapvetően rengeteg klisésnek mondható elemből épül fel, viszont maga az alapötlet, illetve a mögötte lévő elképzelés egyáltalán nem rossz és kétségkívül vannak benne érdekes ötletek. Csak hát ugye az a fránya megvalósítás.

Ahhoz, hogy ezt a jelenséget megértsük, nem árt tisztázni egy bizonyos fogalmat, az úgynevezett Bad writting-ot. Ami szó szerinti fordításában ugyan Rossz írás-t jelent, ám értelmét tekintve inkább Elhibázott írás-ként érdemes fordítani. Ezt a kifejezést általában olyan alkotásokra használják, amelyek bár jó alapkoncepcióval és jó vagy érdekes elemekkel/eszközökkel rendelkeznek, azonban valami mégis félremegy az alkotás során és az egész nem igazán áll össze, vagy legalábbis a Közönségnek van egyfajta hiányérzete az alkotással kapcsolatban.

Ennek oka pedig általában az alkotói inkompetencia, ami egyfelől adódhat az adott alkotó hozzá nem értéséből. Másfelől pedig egy egyébként nem feltétlenül pocsék alkotó hanyagságából. Olykor esetleg a kettő keverékéből. Márpedig az Édes tini élet hibáinak jelentős része egyértelműen alkotói inkompetenciából fakad. Emellett az is eléggé érződik, hogy az alkotás inkább szolgálja az alkotó, vagyis Heni egójának ápolását, mintsem a Közönség szórakoztatását. Legfeljebb csak a két dolognak helyenként van közös halmaza. Na de akkor lássuk is most magát a konkrét alkotást.

A történet azzal indít, hogy a főszereplő Rietta Süß a családjával együtt Londonba költözik. Egyébként a Süß németül édeset jelent, ami így ad némi újraértelmezést a címnek is. Illetve ahogy tudom egyesek már magán a főszereplő és egy csomó másik karakter nevén is fennakadtak, részben azért mert egy elég nyilvánvaló áthallás/egyezés az alkotó Heni nevével. Azonban őszintén szólva én ebben nem látok semmi kivetnivalót. Éppen elég fura nevű karakter van más alkotásokban is. Valamint abban a korban, amikor bárki bármilyen idióta nevet adhat a gyerekének, ha szeretné akkor akár még Vibrátornak is elnevezheti, akkor tényleg a Riettán kell fennakadni?

Szóval mint említettem Ria (ahogy az alkotásban is nevezik) éppen új helyre költözik a családjával. Összeismerkedik pár helyi arccal, akik persze véletlenül éppen ugyanoda járnak iskolába, ahová ő is fog. Ezzel a résszel még úgy alapvetően nincs is különösebb probléma. Klasszikus felvezető rész. Csakhogy aztán jön az első „érdekesebb” jelenet. Ugyanis Ria, mint kiderül focista és az iskolája lánycsapatába is be akarják venni. Mi több ő lesz a csapat kapitánya, edzője és úgy kvázi mindenese, amit nem csak maga a lánycsapat többi tagja nem néz jó szemmel, hanem az iskola nagymenő és egyébként jelenlegi címvédő bajnok fiú focicsapata, a Wirtonok sem. Ez pedig már szinte rögtön a történet elején konfliktushoz vezet, amit Heni egy meglehetősen cringe jelenetben mutat be.

Maga a konkrét jelenet úgy néz ki, hogy egy év eleji iskolagyűlésen az igazgató egyszer csak így a semmiből bejelenti, hogy a bajnok Wirtonok helyett a lánycsapat kapja az extra pénzjuttatást, merthogy Ria érkezésével azt várják, hogy a lánycsapat is fejlődésnek indul. Ezt értelemszerűen a fiúcsapat, élükön a helyi nagymenőnek számító kapitány Devon Majdmégbeszélünkróla Turner-rel együtt nehezményezi és fikázza (egyébként teljesen jogosan) a lánycsapatot és annak teljesítményét. Azonban Ria nemcsak hogy neki áll visszapofázni, de még a pénzt is visszaakarja utasítani, ám végül egy afféle focipárbajmecsszerűségben állapodnak meg a felek. Minimális felkészülési idővel.

Azt már persze nem részletezik, hogy úgy egyébként pontosan mire is kell nekik az a pénz. Mert látszólag mindkét csapat vígan elvan nélküle. Meg kicsit azt is nehéz elhinni, hogy az amúgy sportszakos iskola majd adott esetben nem fogja pénzelni bármelyik csapatát, hogy az eljusson a bajnoki döntőig. Legalábbis számomra elég nehéz elképzelni azt a helyzetet, hogy a fiúcsapat eljut a bajnoki döntőig és még esélye is lenne azt megnyerni, de nem tudnak ottlenni, mert mondjuk nincs pénzük buszjegyre. Ami már csak azért is nonszens, mert a könyv állítása szerint a csapatkapitány Devon elvileg kőgazdag, de igazából a csapat többi tagja sincs csorónak beállítva, szóval elvileg ez nem kellene, hogy problémát jelentsen nekik. Meg úgy egyébként a lánycsapatnak sem.

Márpedig a könyv (és azon keresztül persze Heni is) valami ilyesmi helyzetet vázol fel. Csakhogy ennek így igazán nincs sok értelme, vagyis szinte kapásból az egyik főkonfliktusnak szánt dolognak NINCS jelentősége. Az pedig már csak mellékes, hogy az iskolaigazgató önmagában nem hozhat meg ilyen jellegű döntéseket és pláne nem ennyire nyilvános módon. De ez úgy általában jellemző az egész alkotásra, mármint az Édes tini életre, hogy szinte minden és tényleg majdnem az összes problematikusnak számító dolgot nagy nyilvánosság előtt rendezik le, mindezt persze úgy, hogy a közönség általában és olyan különösebben semmit sem szokott ezekre reagálni. Vagyis sok esetben úgy tűnik, hogy az egyes karakterek csak feleslegesen balhéznak, mert kapja be mindenki az ő életük és a vélt vagy valós gondjaik fontosabbak bárki és bármi másnál. Ami azért valljuk be egy elég egocentrikus hozzáállás.

Na de természetesen a történet azzal folytatódik, hogy Ria a kis közjátéka miatt összetűzésbe kerül a saját csapatával. Persze újfent csak nyilvánosan. Majd az egész ügy odáig fajul, hogy Ria kvázi kihívja az egész csapatot egy afféle focipárbajra. Újfent. Na és itt van az a jelenet, ami feltehetően úgy igazából ki tud akasztani mindenkit. Ugyanis ennél a jelenetnél Ria egymaga kiáll az EGÉSZ lánycsapat, vagyis mind a 11 fő ellen. Már eleve maga az ötlet is elég sok kivetnivalót hagy maga után. Ám ami igazán felháborító az az, ahogyan az egész dolog megvan valósítva.

Az hagyján, hogy Ria játszi könnyedséggel leveri az egész lánycsapatot. Dehogy a lánycsapatból senkinek sem jut eszébe, hogy egyszerre rámenjenek vagy öten, hatan esetleg akár mindannyian is Riára az valami…. nem is tudom igazán szavakba önteni, de valami olyan érthetetlen dolog, hogy azon nem lehet kiigazodni. Ja meg azon se, hogy a lánycsapat tagjai élükön azzal a Sarah nevű rohadékkal, miért nem mentek Ria után? Pl, az a Sarah, akit ha jól emlékszem Ria legelőször kicselezett. Na ő például mi a lófaszt csinált ezután? Karbatett kézzel állva végignézte, ahogy Ria beszalad a labdával a kapuba? Vagy netán elment a közeli erdőbe pillangókat fogdosni? De ugyanez igaz az összes többi szerencsétlenre is.

Oké, persze értem én, hogy Ria valami über brutál ultimate világbaszó focista, vagy legalábbis ennek akarják őt beállítani és valahol ez a jelenetsor is azt akarja megmutatni, hogy Ria mennyire tehetséges. Ám a hatását tekintve sokkal inkább az jön le, hogy a többiek mennyire bénák. De még így is, ha körbevennék hatan-nyolcan Riát akkor hiába lehet ő akármilyen különleges képességekkel megáldott akárki egyszerűen fizikailag annyira le tudnák korlátozni a mozgásterét, hogy nem tudna mit csinálni. Nem mellesleg még akár a lábát is szétrugdoshatták volna. Ja meg hogyha Ria nem első nekifutásra szinte egyből lövi be a labdát, hanem mondjuk egy kicsit azért küzdenie is kellett volna. Komolyan még akár a leggiccsesebb módon esőben, minden hogyan meg lehetett volna ezt csinálni, csak ne így.

Arról nem is beszélve, hogy maga a lánycsapat is annyira leszerepelt, hogy ezek után nem lehet semmilyen módon szurkolni nekik. Sőt, igazából azt sem lehet érteni, hogy Ria miért nem cserélte le azonnal az egész bagázst. Persze valahol az is gyakori dolog a sportközpontú alkotásokban, hogy a főszereplő csapat kezdetben csúnyán leszerepel, majd azután valami váratlan fordulat és egy hosszabb felkészülési időszak után végül összeszedik magukat és kvázi mindenkit levernek. Csakhogy és ez az alkotás, illetve ez a rész másik nagy főproblémája, hogy itt nincs semmi ilyesmi. Nem látjuk, hogy miként edzik a lánycsapat. Nincs fejlődési görbe, hanem egyszercsak bemondásos alapon már ők a legjobbak és kész. Fogadja ezt el mindenki.

Egyébként ha már itt tartunk akkor térjük ki kicsit a karakterekre is. Ugyanis az Édes tini élet valami kibaszottul szarul kezeli a karaktereit. Ennek egyik oka, hogy az alkotás a terjedelméhez képest aránylag sok karaktert mozgat, ami részben a focicsapatok létszámából ered. Habár hogyha Heni nem ragaszkodott volna a klasszikus 11 fős csapatfelálláshoz, hanem inkább a szintén általánosan elfogadott 6+1 fős felállást használta volna, akkor egyfelől a saját dolgát is megkönnyítette volna ezzel. Másfelől pedig az egyes karakterek is talán sokkal emlékezetesebbek lennének. Persze így is van 1-2 emlékezetesebb karakter, mind a fiú, mind a lánycsapatban. Ám a többségük annyira jelentéktelen és kihasználatlan, hogy szerintem a Közönség nagyrésze segítség nélkül még talán a nevüket sem tudná felsorolni.

Ám ugyanez igaz a történet elején megismert néhány másik karakterre is, akik elvileg Ria legjobb barátnői. Illetve az egyikük konkrétan az ikertestvére. De egyfelől az alkotás szinte semmilyen szinten nem építi vagy éppenséggel foglalkozik a köztük és Ria között lévő kapcsolattal. Például Ria ikertestvérével majdcsak a második rész félénél kerül elő a kettőjük viszonya és akkor sem igazán kapunk belőle semmit. Meg eleve nem értem, hogy a két lány Via és Rue közül miért nem tagja valamelyikük a lánycsapatnak is? Így akkor egyfelől annyival kevesebb karakterrel kéne alkotói szempontból foglalkozni. Másfelől pedig akár valami érdemi drámát is lehetne köréjük építeni. Habár igaz a későbbi részekben lesz még ezzel kapcsolatban némi maszatolás, de erről majd inkább akkor.

Valamint a két főszereplőről, Devon és Ria karakteréről is inkább majd a következő rész során beszélnék bővebben. Ugyanis ott teljesedik majd ki igazán, hogy pontosan mi is a probléma ezekkel a karakterekkel. Egyébként ha már itt tartunk, akkor azt is érdemes tudni, hogy az egész alkotás E/1-es elbeszélési módban íródott. Illetve a cselekmény folyamatosan váltakozó nézőpontokból van bemutatva. Vagyis kvázi hol Devon, hol pedig Ria meséli a sztorit. Azonban ezek az egyes fejezetváltozások olykor elég fura módon követik egymást és helyenként az ember nem igazán érti, hogy az adott rész miért lett végül két külön fejezet. Ez amúgy feltehetően a Wattpad-es múlt miatt lehet így, ahol az ilyesmi akár még jól is mutathatott, főleg ha hosszabb idő telt el két fejezet publikálása között. Ám így nyomtatott formában ez már inkább zavaró.

Viszont akkor haladjunk is tovább a történet következő necces pontjára. Van egy rész, amiben a lánycsapat egyik tagja, Kaylee magánakcióba kezd és kémkedni megy a fiúcsapathoz, ám elkapják és ezáltal belezsarolják a lánycsapatot egy afféle próba vagy előmeccsbe, amivel elvileg a későbbi meccset akarják kiváltani, de hogy igazából minek az örök rejtély marad. Az még hagyján, hogy maga a meccs elég bénán van megvalósítva és ennél a résznél egyébként az is kiderül, hogy Heni nem igazán tud jó akciójeleneteket csinálni. Ami amúgy önmagában még nem lenne baj, hiszen minden alkotónak megvannak a maga gyengeségei/hiányosságai, az hogy Heni esetében ez pont az akciójelenetek, vagy legalábbis ott tűnik ki a leginkább csupán a véletlen műve. Az már viszont sokkal nagyobb probléma, hogy maga ez az egész rész teljesen felesleges és nem mellesleg full logikátlan.

Egyfelől ugyanis, mint az kiderül Kaylee bátyja Cameron is a fiúcsapatban játszik, sőt annak egyik prominens tagja, aki szinte egyből bevédi a húgát. Ennek ellenére mégis úgy akarják beállítani, mintha Kaylee bármilyen veszélyben is lenne és/vagy bánthatnák őt, hol ott ez semmilyen szinten nincs így. Sőt maga Heni tesz rá egy elég egyértelmű utalást. Vagyis a Közönségnek úgy kellene aggódnia egy karakterért, hogy tudja, hogy valójában semmilyen veszélyben sincs. Ugyanis ha valaki végiggondolja, akkor a helyzet logikájából az következik, hogy a fiúcsapat mindenképpen el kellett volna, hogy engedje Kaylee-t függetlenül attól, hogy Ria és a lánycsapat mit csinál.

Arról már nem is beszélve, hogy a fiúcsapat tagjai feltehetően korábbról is ismerik a lányt, illetve lányokat. Ráadásul a többségük, mármint a fiúcsapat egy része még valahol szimpatikusnak is van beállítva, így elég nehéz elképzelni, hogy bármelyikük is, köztük a messze az egész alkotás legszerethetőbb karakterének beállított Markus, akiről szintén lesz majd még szó, bántaná, mitöbb akár félholtra is verné Kaylee-t. Valamint az elvileg Devon nagybarátjának kikiáltott Cameron is ugye korábban kijelentette, hogy adott esetben bevédené a húgát. Vagyis ha netán Devon arra utasítaná a többieket, hogy bántsák a lányt, az minimum egy nagyon durva belső ellentét lenne a fiúcsapaton belül.

Másfelől pedig és ezt nem lehet elégszer kihangsúlyozni, hogy ennek a jelenetnek így ebben a formájában semmi értelme. Mert ha a fiúcsapatnak, illetve azon belül Devon-nak az lett volna a célja, hogy megalázza a lánycsapatot és Riát, akkor arra ott van az a korábban kialkudott meccs, ahol ráadásul mindezt közönség előtt tehetnék meg. Arról nem is beszélve, hogy a fiúcsapat is látta, hogy miként alázta le Ria a teljes lánycsapatot és újfent érdemes megjegyezni, hogy a Wirtonok, vagyis a fiúcsapat a jelenlegi címvédő bajnok. Tehát elvileg nincs mitől igazán félniük. Szóval újfent mi értelme is volt ennek a jelenetnek? Mármint azon kívül, hogy foglalja a helyet.

Pedig azt a helyet akár más érdemi dologgal is ki lehetett volna tölteni. Ugyanis az Édes tini élet hibáinak jelentős része abból ered, hogy nincs kidolgozva az alkotás háttérvilága, avagy más szóval a Lore. Természetesen nem szükséges, hogy minden alkotásnak egy Gyűrűk ura szintű kidolgozottsága legyen, azonban kell, hogy legyen valamiféle keretrendszer, amin belül a Közönség (és nem mellesleg az alkotó is) el tudja helyezni az alkotásban felmerülő dolgokat. Hogy csak egy konkrét példát mondjak, engem például baromira érdekelne, hogy miként működik az Édes tini életben lévő csapatok utánpótlása.

Ugyanis az alkotás szerint jelenleg mindkét csapat, de főleg a fiúké csakis végzősökből áll. Ráadásul az edzői teendőket is az éppen aktuális csapatkapitány látja el és nem igazán van arról szó, hogy mi lesz a csapatok sorsa miután elmentek. Valamint arról sem igazán esik szó, hogy mi volt előttük. Illetve a későbbi részekben van valami maszatolás ezzel kapcsolatban, de arról majd később. De például az iskola működéséről vagy társadalmi hierarchiájáról sem igazán kapunk képet. Meg egy csomó olyan plothole, vagyis történetbeli lyuk van a történetben, amire szerintem még maga Heni sem tudna válaszolni, hogyha valaki minden rosszindulat nélkül csak merő kíváncsiságból rákérdezne.

Na és akkor ott van a finálé. A végső meccs. Fúú bazdmeg, bevallom azt hittem az alkotás minden korábbi hibája és baromsága ellenére a vége azért csak össze lesz rakva valahogy. De hát…. Az még hagyján, hogy valami rettenetesen bénán van megvalósítva az egész. Mármint így narratív szempontból is, mert ez a váltott nézőpont, vagyis az egyszer Ria egyszer Devon szempontjából bemutatott cselekmény rosszul van összerakva ennél résznél. Emellett helyenként behoz egy ilyen E/3-as kommentátori nézőpontot, ami eléggé szétzilálja az egészet.

Arról nem is beszélve, hogy az egész meccsnek konkrétan NINCS semmi tétje. Persze ott van a könyv elején felvetett pénzügyi támogatás, de mint azt a cikk egy korábbi részében kifejtettem ennek nem igazán tűnik úgy, hogy hatása lenne bármelyik csapat működésére. Szóval felmerül a kérdés, hogy tulajdonképpen mire is megy ki ez az egész? Csak mert látszólag úgy tűnik, mintha az egész felhajtás két elkényeztetett egocentrikus hülyegyerek egymással folytatott értelmetlen vitája lenne. Hol ott amúgy igazából semmi sem indokolná, hogy ez a két karakter rosszban legyen egymással.

Emellett az egész jelenetből csak úgy sugárzik a masszív férfiellenesség. De így most komolyan. A fiúk mind erőszakosak. A fiúk mind szabálytalankodnak. Sőt, mint az kiderül még csalnak is, merthogy a bíró az egyikük rokona. Ezt persze a lányok szinte a nulladik másodpercben levágják, ám érdekes módon Devont valamiért nem avatják bele ebbe a dologba a társai így nem tud róla. Pedig feltehetően kellene, hogy Ő is ismerje azt a bírót. Ja meg persze az igazgatónak se tűnik fel a dolog, aki egyébként szintén egy férfi. Szóval, értitek.

Na de ami igazán kiakasztó az egészben. Hogyha Riáék tudnak róla, hogy korrupt a bíró, akkor MIÉRT NEM JELEZTÉK EZT az igazgató és/vagy a közönség felé az első adandó alkalommal? Pedig ezzel aztán sokkal jobban megalázták volna a fiúcsapatot, mintha legyőzték volna őket. Meg különben is mi volt itt az elképzelés? Vagy netán megint valami egoista felfogástól vezérelve úgy gondolták, hogy majd így is győzni tudnak és akkor azt is a fiúcsapat orra alá dörgölhetik? Ráadásul ebből a csalásos dologból a későbbi részekben majd még komoly, vagy legalábbis annak szánt konfliktus lesz Ria és Devon között. Pedig az a nagy büdös helyzet, hogy Ria ezzel a döntésével kvázi JÓVÁHAGYTA ezt a csalást. Csak hát ugye mivel nem a számára kedvező módon alakultak a dolgok, így már megy a hiszti.

Oh és az a meccs. Pfúú te jó ég. Kezdjük ott, hogy mennyire hiteltelen, hogy ez a korábban többszörösen is leszerepelt lánycsapat mindenfajta különösebb felkészülés nélkül alig pár hét alatt képes lesz felvenni a versenyt a címvédő bajnok fiú csapattal. Ám mielőtt bárkiben felmerülne a szexizmus és hímsovinizmus vádja és habzószájjal mindenféle baromságot kezdene itt összehordani fontos tisztázni néhány dolgot. Természetesen a nők között is vannak nagyon jó sportolók, jómagam is ismerek néhányat, akik közül egyesek igenis képesek jobb teljesítményt nyújtani, mint bizonyos férfiak.

Viszont nem szabad elfeledni, hogy ezek egyedi esetek. Összességében véve azt kell mondani, hogy a férfiak nagyságrendekkel jobb sportteljesítményt képesek nyújtani, mint a nők. Lásd például az olimpiai vagy a különböző világrekordok. Ennek oka, hogy a férfiak és a nők anatómia felépítése jelentősen eltér egymástól. Hogy mást ne mondjak például a nőknek kisebb a tüdejük, tehát fizikailag kevesebb levegő fér bele, mint a férfiaknak. De az sem véletlen, hogy a szervátültetésnél például a férfiak nem kaphatnak női szívet, tüdőt, vesét meg azt hiszem talán májat sem, mert egészegyszerűen belehalna az illető. Ha pedig valakinek még továbbra is fenntartásai vannak ezzel kapcsolatban, nos azoknak ezt az alábbi videót ajánlom megtekintésre.

Ám akkor most vissza a meccsre. Ugye még a felvezető részben említettem, hogy Heni annak idején megharagudott rám, amiért számonkértem rajta, hogy Ria egyik mozdulata teljesen szabálytalan volt. Nos, íme maga a konkrét jelenet. A kezdőrúgásnál vagyunk, aminél Ria egy meglehetősen látványos módon egyből gólt is rúg. Csakhogy már maga a mozdulatsor is olyan, hogyha valaki maga elé képzel egy focipályát és hogy azon miként helyezkedhetnek el az egyes játékosok, akkor rájön, hogy fizikailag nem kivitelezhető ez a mozdulat, vagy legalábbis úgy hogy gól legyen belőle, mert nincs olyan irányvonal, ahol valakiben ne akadna el a labda.

Erről egyébként egy kicsit eszembejutott az egyik Dwayne Johnson-os film, a Felhőkarcoló, amiben a főszereplő egy daruról átugrott az egyik épületre, majd sorra megjelentek azok a mémek, amelyek azt mutatták be, hogy a főszereplő igazából milyen különböző irányban és szögekből zuhanna le a picsába. De jó, oké. Tételezzük fel, hogy Riának valamilyen csoda folytán sikerült megtalálnia azt az irányvonalat, ahogyan gólt tudott rúgni. Amit megjegyzem utána valamilyen rejtélyes módon már nem tud megismételni, pedig lenne rá lehetősége.

Viszont a nagyobb probléma, hogy már maga a mozdulatsor is többszörösen is SZABÁLYTALAN. Ezt pedig már csak onnan is tudom, hogy kíváncsiságból utánanéztem a dolognak. Egyébként a Magyar Labdarugó Szövetség oldalán nyilvánosan is elérhető hivatalos FIFA szabályzatról van szó. Tehát az még hagyján, hogy Ria egyből rárúgja az ellenfél kapujára a labdát, mert ilyet egyébként lehet csinálni. Viszont ehhez a labdát előrefelé kell elrúgni, márpedig Ria először hátrahúzza azt. Majd a labdát a levegőbe emelve egy amolyan Chuck Norris-os pörgőrúgással elrúgja azt. Csakhogy a szabályzat szerint a kezdőrúgást végző játékos nem érhet kétszer közvetlenül egymásután a labdába, mert az kezezésnek minősül. Vagyis az így szerzett gól is érvénytelen.

Emellett még van egy olyan szabály is, hogy ha valamelyik játékos bármi olyat tesz, amivel veszélyeztetheti egy másik játékos testi épségét azt a bíró szankcionálhatja. Márpedig az a pörgőrúgásos manőver, amit Ria csinált kissé annak számít. Ráadásul mivel a bíró is korrupt így simán befújhatta volna. Valamint az is furcsa, hogy egyik játékos, főleg a sokkal agresszívebbnek beállított fiúk sem kezdik el félpályáról izomból rálövöldözni a kapura a labdát, hol ott aki valaha látott és/vagy játszott már kispályás focit az tudja, hogy ez egy elég gyakori jelenség ilyenkor. Meg különben logikailag is adná magát a dolog.

Valamint érdekes módon itt két-három ember már bőven elég, hogy fogni per akadályozni tudja Riát. Bár valahol az is furcsa, hogy az elvileg Riával teljesen azonos képességű Devon miért is nem tud itt olyan simán átmenni az egész lánycsapaton, mint ahogyan azt korábban Ria megtette? Vagy egy ilyen Riáéhoz hasonló pörgőrúgásos gólt csinálni? Tudjátok, csak úgy a következetesség miatt, de hát bizonyára bennem van a hiba, hogy ilyen jellegű elvárásaim vannak.

Na és akkor ott van a vége. Mármint a meccs vége, ami így konkrétan nincs. Merthogy valamikor a játék közepe táján Devon egy olyan kapuralövést csinál, amit végül Ria akadályoz meg csakhogy Devon labdája olyan erővel csapódott neki, hogy Ria elvesztette az eszméletét és nem tudta folytatni a játékot. Emiatt pedig az igazgató leállítatta a meccset. Nyilván ez egy drámainak szánt fordulat, ami még akár talán működhetne is, hogyha mondjuk a meccs legvégén történne meg döntetlen állás esetén. Ám sajnos nem az. Valamint a helyzet az, hogy egy ilyen dolog miatt, mármint egy sérülés miatt nem szoktak leállítani egy meccset. Ezt pedig már csak onnan is tudom, hogy sajnos volt alkalmam élőben látni, amikor egy meccsen valakinek kettétört lába és a mentő vitte el. De a meccs attól még folytatódott.

Tehát végül a fiúcsapat nyerte ezt a kvázi fogadást vagy próbameccset, nevezzük akárminek. Ám ennek igazából a cselekmény későbbi alakulására olyan különösebb jelentősége nem lesz. Illetve ha úgy vesszük akkor annyiban talán mégis csak lesz, hogy arra a csalásos dologra számos mondvacsinált és pocsékul kidolgozott konfliktus fog majd épülni. Meg persze Ria sérülésének sem lesz semmi következménye. Sőt, a rész végén egy kissé cringe jelenetben bukkan fel újra. Ja meg kapunk valami maszatolást Devon egyik focis riválisáról, aki valami Heni által ki nem fejtett ok miatt szintén jelen volt ezen az elvileg zártkörű iskolai rendezvényen. De mindegy is.

Habár ugyan vannak még olyan dolgok ebben az alkotásban, illetve pontosabban fogalmazva ebben a részben, amikre még ki lehetne térni. Mint mondjuk a Markus és Via karaktere között lévő szerelmi szál vagy akár Devon látomásos jelenetei. Azonban ezek jelentős része leginkább a következő részekben teljesedik majd ki és ott derül ki igazán, hogy mi is a probléma velük. Szóval térjünk is rá a folytatásokra, mert ami eddig itt volt az még higgyétek el semmi ahhoz képest, ami most következik majd.

A KESERŰSÉG ÖSSZES ÁRNYALATA

332760175_597384908927026_1256188762783703169_n.jpg

Bizonyára sokakban felmerülhetett az a kérdés, hogyha már ennyire nem tetszik nekem ez az alkotás, akkor tulajdonképpen miért is olvasom? Nos, ennek több oka is van és nem, az egyáltalán nincs köztük, hogy mert szándékosan fikázni szeretném ezt az úgynevezett alkotást, mondjon bárki bármit is. Egyfelől úgy gondoltam már csak a korábban említett balhé miatt is, hogy talán érdemes lenne megnézni, hogy végül hova fut ki ez a dolog, nem mellesleg bevallom valamennyire maga a történet alakulása is érdekelt. Másfelől azidőtájt láttam a Miután filmeket is, ahol az első rész szintén valami kibaszottúl szar volt, azonban a folytatása már meglehetősen jóra sikeredett. Szóval úgy voltam vele, hogy adjunk még egy esélyt az Édes tini élet-nek is, hátha valami hasonló lesz a helyzet. Nos, fogalmazzunk úgy, hogy egyáltalán nem azt kaptam, amire számítottam.

A történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Azonban látszódik, hogy ez nem egy autentikus folytatás, hanem egy utólag mesterségesen szétválasztott valami. Ezt egyébként maga Heni is megerősítette a saját közösségi felületén, ugyanis az Édes tini élet eredetileg nem egy többrészes alkotásnak készült és amennyire jól tudom annak idején a Wattpad-en ez még egyben volt, ám azt nem tudom, hogy pontosan meddig tartott ott a történet, habár nagyjából lehet sejteni. Mondjuk én szerintem ez a két rész simán megjelenhetett volna egy kötetként is, mert a két kötet összesen csak kb olyan 600 oldal. Összehasonlításképp az Alkonyat és a Miután első része is nagyjából ennyi. Meg szerintem és ezt újfent kihangsúlyozom, hogy csakis szerintem dramaturgiailag sem éppen talán a legmegfelelőbb helyen lett elválasztva a cselekmény. De ez az egész amúgy is inkább csak feltűnő mintsem zavaró.

Tehát a második rész, az Édesebb tini élet azzal kezdődik, hogy az igazgató csak úgy menetközben megszünteti a sporttagozatot, mert még az előző részben Devon-nék elveszítettek valami mint később kiderült nem igazán jelentős meccset és összevonták őket Riáék csoportjával. Na most kezdjük ott, hogy újfent attól mert valaki egy iskola igazgató még nem tehet meg ilyen dolgokat. Pláne nem egyik napról a másikra. Merthogy ez bekavar a tanárok órarendjeibe és óraszámába meg lehet, hogy az egyes tantervek is különböznek egymástól. Illetve magukkal a tanulókkal is elég nagy kibasszás. Hiszen feltehetően nem véletlenül mentek arra a tagozatra amelyikre. Arról nem is beszélve, hogy elég nehéz elhinni, hogy a szülők is csak úgy szó nélkül hagyják ezt az egészet.

Habár számomra valahol az is kérdés, hogy tulajdonképpen hány ilyen sporttagozatos évfolyam is van? Ja meg, hogy bár sporttagozatnak nevezik, igazából csak a fiú focicsapat tagjai vannak benne és még ők sem mindannyian. Szóval hogy hogy nincsenek ebben az osztályban olyanok, akik más sportokat csinálnak? Legalábbis annak idején, amelyik középiskolába én jártam ott a sporttagozatosok egy elég vegyes társaság voltak többféle sportágból. Tudjátok, azok a bizonyos plothole-ok meg a Lore hiánya ugyebár.

Ja meg ha már itt tartunk akkor én személy szerint azt sem tudtam megérteni ebben az alkotásban, hogyha Ria, meg Devon is, meg rajtuk kívül még egy páran annyira a focival szeretnének majd foglalkozni később, akkor miért nem mennek el valamelyik klubcsapatba játszani? Vagy ha legalább ki lenne fejtve, hogy miért is olyan fontos számukra ez az iskolai foci. De még csak az sincs kifejtve, hogy igazából hogy a picsába is működik ez a bizonyos bajnokság. Persze valahol bevett alkotói módszer, hogy egy közismert dolgot vesznek alapul és azt utána nem magyarázzák túl csakhogy itt nem egészen ez a helyzet.

Oh és ha már a focinál tartunk. A történet úgy folytatódik, hogy Devon és Ria tart egy ilyen privát focipárbaj szerűséget, vetkőzős póker stílusban. Ez a jelenet mondjuk még úgy ahogy elmegy, habár ahogyan az már korábban is ki lett fejtve Riának, vagy úgy egyébként bármelyik másik lánynak nem sok esélye lenne Devon, vagy úgy bármelyik másik… illetve na jó hasonló adottságú srác ellen. Legalábbis szerintem Devon simán le tudná futni Riát, így ha folyton elrúgná a picsába a labdát, majd utána futna, akkor mindig előnyben lenne. De ez persze csak egy konteó.

Viszont ezzel akkor meg is érkeztünk a lánycsapat első és egyben ennek a kötetnek az utolsó bemutatott meccséig, ami amúgy Ria előző csapata ellen van. Ez is viszonylag egy elég gyakori klisé a sport témájú alkotásokban, viszont maga az ötlet egyébként nem lenne rossz. Csak hát ugye megint az a fránya kivitelezés. Egyfelől számomra és szerintem sokan mások számára is baromira követhetetlen sokszor az egész meccs. Meg helyenként a mezük színe alapján hivatkoznak az egyes csapatokra és olykor a játékosokra is csak a mezszámuk alapján mindezt úgy, hogy előtte sehol nem volt kifejtve, hogy kinek milyen színű a meze vagy mi a száma.

Másfelől Heni feltehetően újfent meg akarta mutatni, hogy Ria ugye mennyire tehetséges és így a meccs egyik pontján konkrétan átveszi mindkét csapat irányítását, mivel az előző csapatának kapitánya és korábbi barátja Toshi nem igazán csinál semmit, merthogy Toshi haragszik Riára, amiért az cserbenhagyta őt. Ez pedig már csak azért is furcsa, mert elvileg az első rész szerint Riáéknak azért kellett elköltözniük, mert Süß apuka új állást kapott és értelemszerűen vitte magával a családot is. Vagyis Ria nem igazán tehet erről. Vagy netán Riának lett volna lehetősége ott maradni azon a helyen? Esetleg eleve Ria miatt kellett költöznie a családnak? Jó lenne ezeket tudni, mert így Toshi egyszerűen csak köcsögnek tűnik.

És akkor ott van az az ominózus jelenet, amikor Toshi és Ria összebalhézik a pályán, a BÍRÓ ELŐTT. Ja és még Ria csapata állítja le a bírót, hogy most maradjon ki ebből. Fúúú bazdmeg, hol is kezdjük. Eleve tudni kell, hogy a pályán a bíró az atyaúristen. Az Ő szava dönt mindenben és már csak emiatt a kis közjáték miatt kiállíthatná a teljes Siril (így hívják Riáékat) csapatot. Arról nem is beszélve, hogy Ria kvázi verekedést szított a pályán és Toshi elvileg még kezet is emelt volna rá. Illetve már ütni is készült. Csak hát ugye a drámai hatás miatt végül ezt mégse tette meg. De ettől ez még egy olyan piros lapos kiállítás lenne, mint annak a rendje.

Hogy egy konkrét és viszonylag közismert példát is hozzak erre. Annak idején, amikor a 2006-os foci világbajnokság döntőjében a francia sztárjátékos Zinédine Zidane mellkason fejelte az olaszok egyik játékosát, Materazzit a bíró azonnal kiállította őt. És senkit sem érdekelt, hogy Zidane mekkora sztárfocista. Vagy hogy az volt az utolsó meccse. Vagy hogy sokak szerint a francia válogatott emiatt vesztette el azt a VB-t. Nem, szabálytalankodott és egyből ment érte a bünti. Márpedig ha jól tudom Heni saját bevallása szerint állítólag szereti és nézi is a focit, így feltehetően ezt az esetet is látnia kellett.

Ugyanis ezzel a jelenettel nemcsak a foci, de szinte az összes másik sportág (kivéve a küzdősportok) alapszellemiségének mond ellent. Miszerint nem erőszakoskodnak/verekszenek csak úgy. Még a nagyságrendekkel durvábbnak számító hokiban se, ahol amúgy a játékszabály szerint van erre mód, csak bizonyos megkötésekkel. Azonban mint az már az előző rész során is kiderült Heni nem igazán törődik a foci, vagy éppenséggel a fizika szabályaival. De tudjátok mit, én megengedőbb vagyok mint azt kellene és oké, nem feltétlenül kell ragaszkodni a hivatalos játékszabályokhoz.

DE!!! és ez most egy kurva nagy DE. Ha már valaki ezt csinálja, akkor méltóztasson már kifejteni, hogy mégis milyen szisztéma szerint játsszák ezt a kibasszott játékot. Komolyan mondom a könyv olvasása közben egy ponton felmerült bennem, hogy Heni vagyis hát rajtakeresztül ugye Ria csakis azért nem kapja fel a hóna alá a labdát és szalad be vele a kapuba, mert talán az már a focihoz bevallottan nem értők körében is kiverné a biztosítékot. Aztán persze ki tudja.

Viszont ennek a meccses résznek a végén megjelenik egy újabb főbb karakter Lenny Everal, aki egy afféle múltbéli jóbarát per potenciális loveinterest Ria számára. Legalábbis valami ilyesminek van beállítva. Egyébként egy meglehetősen unszimpatikus karakter, konkrétan egy okoskodó, arrogáns kis pöcs. Illetve már eleve az is visszataszító, hogy elvileg ő valamiféle edző, aki Ria előző csapatát is edzette. Viszont szó nélkül simán végignézte, ahogy Riáék elverik a csapatát, merthogy ugye ő is faszra akarja húzni Riát. Pff, szép kis edző az ilyen.

Emellett sokáig magát a karaktert sem igazán lehet hová tenni, eleve kezdetben úgy tűnik mintha pár évvel idősebb lenne Riáéknál, aztán kiderül, hogy igazából velük egykorú. Meg hogy végül ő is átkerül abba az iskola per osztályba ahová Ria is. Azonban ez akkor felveti annak a kérdését is, hogy mégis hogyan lehet ő edző? Csak mert a végére konkrétan kiderül, hogy Lenny igazából csak egy random hülyegyerek, aki a sajátbevallása szerint sem tud jól focizni, viszont összevissza okoskodik, amit valamiért mindenki elfogad. Meg szabadon jár kel Riáék házában, amire szintén nincs különösebb magyarázat.

Ám az igazi probléma ezzel a karakterrel az, hogy ő ugye elvileg egy potenciális loveinterest, akivel elvileg Devonnak majd meg kell küzdenie Ria kegyeiért. Ez ugyan szintén egy meglehetősen klisés dolog és bár még akár érdekes is lehetne, ha nem lenne olyan trehány módon összecsapva és nem lenne kb tíz oldallal a konfliktus (jobb szó híján nevezzük így) felmerülése után lezárva az egész ügy méghozzá egy olyan cringe jelenettel, hogy az ember legszívesebben a falat kaparná tőle. De ne szaladjunk ennyire előre.

Még valahol nagyjából ennek a focimeccses jelentnek a környékén van egy másik szintén elég cringe jelenet, amiben az igazgató hivatalosan bejelenti, hogy az előző rész végén lévő próba vagy milyen meccs eredményeként ugye a fiúcsapat, a Wirtonok kapják a pénzt. Amiről persze még mindig nem tudjuk, hogy pontosan mire is kell nekik. Csakhogy ugye ekkor a lányok közül valaki, aki nem Ria benyögi, hogy a Wirtonok amúgy csaltak. Azt már persze nem fejtik ki, hogy pontosan hogyan. Bizonyítékot meg aztán pláne nem mutatnak fel. Hanem csak így benyögik. Mert ez ugye így működik. Az igazgató és az iskola, merthogy természetesen ezt is közönség előtt kell csinálni, pedig csak úgy elhiszik.

Nem szeretnék rá újfent különösebben kitérni, de azért muszáj megemlíteni, hogyha tényleg ennyire bassza a lánycsapat csőrét, hogy a fiúcsapat csalt, akkor mégis MIÉRT NEM JELEZTÉK EZT AZ ELSŐ PILLANATBAN, amikor a meccs közben, mit közben konkrétan még előtte kiderült számukra? Csak mert ez így egy ilyen utólagos hisztinek tűnik, amiért nem a számukra kedvező módon alakultak a dolgok. Ilyen alapon akár a fiúcsapat is mondhatná azt, hogy a lánycsapat hazudik. Kb ugyanannyira lenne hiteles.

Mindenesetre Devon végül magára vállalja a dolgot és elviszi a balhét a csapat helyett. Ez azonban egy kissé felzaklatja Riát, aki a feszültségét a soron következő fociedzésen kívánja levezetni. Amit valamiért a fiúcsapat élükön Devonnal titokban megles. Mindezt azért, hogy ismét kaphassunk egy olyan jelenetet, amiben Heni bemutathatja, hogy Ria mennyire tehetséges játékos. Hogy még kapusnak is mennyire jó. Ja és itt még kapunk egy olyan megjegyzést is, hogy Ria eddig csakis azért nem tudott érvényesülni ebben a sportban, merthogy lánynak született. Fúú bazzeg, hol is kezdjem.

Ugyan maga a könyv, az Édesebb tini élet 2021-ben jelent meg, viszont ennél jóval korábban íródott és bár nincs úgy különösebben kimondva, de feltehetően a cselekmény napjainkban játszódik. Márpedig a nőknek egy jó ideje lehetőségük van arra, hogy különböző sportokat csináljanak, hogy mást ne mondjak én például személyesen is ismertem olyan lányt, aki amerikai focizott.

Nem szeretnék személyeskedni, de kicsit úgy érződik mintha Heni valamilyen személyes sérelmét akarná kivetíteni ebben a részben. Amit akár még meg is lehetne érteni, hogyha amúgy valami elmaradott és elzárt helyen pocsék körülmények között élt volna. Azonban némi utánanézéssel kiderül, hogy az ország egyik legfejlettebb részén él méghozzá feltehetően nem is olyan rossz körülmények között. Szóval nem igazán lehet hova tenni ezt a dolgot az alkotásában. Ellenben viszont ismerek olyan Wattpad-es szerzőt, aki feltehetően tényleg rossz körülmények között él és emiatt nincs is nagyon lehetősége, sem pedig önbecsülése arra, hogy Wattpad-en kívül is publikálja az alkotásait. Pedig amúgy sokkal tehetségesebb, mint Heni. Na de mindegy. Vissza az alkotásra.

Viszont ezen a bizonyos edzésen Ria annyira túlhajtja magát, hogy kvázi lesérül, vagyis hát pontosabban az izmai bedurrannak és ezért pihentetnie kell őket, ami miatt ki kell hagynia 1-2 edzést. Ám ez számára valami olyan hatalmas tragédia, hogy ezért bevágja a durcit és köcsög lesz mindenkivel. Na most bár valahol érthető Ria viselkedése, azonban egyfelől elvileg az első napokban sem tudott focizni és érdekes módon akkor nem verte ki emiatt a hisztit. Másfelől pedig, mivel az Édes tini életben a foci kizárólag az iskolára korlátozódik, így felmerül a kérdés, hogy Ria mégis mit csinál hétvégente amikor nincs iskola? Vagy az őszi, téli, tavaszi és még inkább nyári szünetben?

Abba pedig már inkább bele se menjünk, hogy hány olyan életbeli helyzet adódhat, amikor mindenképpen ki kellene hagynia 1-1 edzést. Valamint az a kérdés is felmerül, hogy Ria tulajdonképpen mivel is tölti ki a napjait? Mármint túl az iskolai dolgokon és az edzéseken. Erre amúgy az alkotás egy későbbi részén kapunk majd valamiféle választ és hát… fogalmazzunk úgy a válasz erre a kérdésre pontosan az, amire feltehetően mindenki gondol.

Mindenesetre ennek a hisztinek a következményeként Ria kínos helyzetbe kerül az egész osztálya előtt, azonban Lenny ekkor közbelép, hogy kimentse. Ám az egész jelenet átmegy egy meglehetősen cringe szerelmi vallomás per visszautasításos dologba. Természetesen újfent az egész osztály, de legfőképpen Devon színe előtt. Meg persze nyílván senki se, köztük egyébként a tanár sem szól rájuk, hogy ezt talán nem feltétlenül itt kellene megbeszélniük. De hát szarni bele. Hiszen mindig kell a balhé.

Viszont az igazi probléma ezzel a jelenettel az, hogy ezzel gyakorlatilag a Lenny által képviselt potenciális szerelmi konfliktus egy az egyben kukázva lett. Illetve hát lesz a harmadik részben még ezzel valami maszatolás, de az is eléggé erőltetett és jelentéktelen. Bár mondjuk Lenny viselkedését sem igazán lehet hova tenni. Ugyanis ezzel egyrészt konkrétan a nulladik percben lejáratta magát az egész osztály/közössége előtt és bár az a monológ, amit letol, miszerint ő tudja, hogy Ria nem szerelmes belé, de ő ennek ellenére is szereti meg csak ő, mármint Ria lesz az egyetlen nő az életében lehet sokak számára romantikusnak hangzik. De talán nem ártana kicsit jobban is belegondolni.

Ugyanis az alkotás állítása szerint Lenny karaktere egy kvázi szépember. Valamint számos olyan tulajdonsága van, amit vonzónak igyekeznek beállítani. Vagyis logikusan csak abban a közegben, mármint a cselekmény helyszínéül szolgáló iskolában több olyan másik lány (vagy akár éppenséggel fiú) is lehet, aki vonzónak találhatja Lenny-t. Viszont a monológjából az következik, hogy a csávó vagy életevégéig magányos lesz és legfeljebb Ria fényképére fog maszturbálni. Vagy ha netán mégis összejön valakivel annak abban a tudatban kell élnie, hogy ő igazából csak másodhegedűs és ha bármikor úgy adódik akkor Lenny simán elhagyja őt Ria miatt. Hát ez aztán szép kis üzenet mit ne mondjak.

Oh, de persze a dolog még nem ér itt véget. Ugyanis miután Ria a balhét követően kimenekült a teremből nem sokra rá összetalálkozik a negatívnak beállított és meglehetősen picsás kinézetű és viselkedésű Chelsea-vel, akivel már egyébként kezdettől fogva utálják egymást és volt is néhány konfliktusuk. Illetve később az is kiderül majd, hogy valójában Chelsea volt a felbujtója annak, hogy a fiúcsapat néhány tagja csaljon azon a meccsen. Viszont ezúttal Chelsea magát Riát csalja csapdába és egy megrendezett baleset során úgy állítja be mintha Ria lökte volna őt le egy lépcsőn.

Azonban, mint kiderül Chelsea nem egymaga áll emögött, hanem bejön a képbe a Gonosz Diáktanács (a gonosz jelzőt csak én tettem mögé), akiknek a céljuk az, hogy MOSTFIGYELJ több hatalmat szeretnének. Nem vicc, ez szinte szó szerint így van leírva a könyvben. Azt már persze nem méltóztatnak kifejteni, hogy ez pontosan miben is nyilvánulna meg. Vagy hogy egyébként jelenleg milyen hatásköre is van ennek a Diáktanácsnak. Meg bevallom én azt se igazán értem, hogy miért nem az iskola üdvöskéjének kikiáltott Devon Turner a diáktanács elnöke, vagy legalábbis valamelyik prominens tagja. Pedig alapvetően ez az ötlet, mármint a Gonosz Diáktanács sem lenne rossz és nem csak ebben a részben, de még akár az egész alkotáson keresztül is egy komoly ellenfél lehetne. Csak hát nem az.

Ja meg én arra is igazán kíváncsi lennék, hogy tulajdonképpen mi is volt itt a Diáktanács ördögi terve? De csakhogy összegezzük: Chelsea valami hülyeség miatt kimegy és késve megy vissza az osztályba. Közben összetalálkozik a lépcső felsőrészén Riával, aki remélhetőleg éppen valamiért ott lesz. Méghozzá egyedül. Chelsea ekkor jelez a közelben lévő diáktanácsi irodában ottlévőknek, hogy biztos távolságból kövessék és a megfelelő pillanatban mártsák be Riát. Chelsea ezalatt akaszkodjon össze Riával, úgy hogy le tudjon esni valahogy a lépcsőn és megsérüljön, de azért ne annyira, hogy valami komolyabb baja legyen. Vagy ha mégis akkor ez van. Majd aztán reménykedjünk benne, hogy többen és jobban hisznek majd nekik, mint Riának. Wow, ezt a tervet még Thrawn főadmirális is megirigyelné.

Egyébként meg csak úgy mellékesen megkérdem, hogyha már ennyire utálják Riát és mindenáron ki akarják őt csinálni, akkor miért nem állnak össze vagy hatan nyolcan és verik össze őt valamikor iskola után? Vagy egy ugyanilyen balesetnek álcázott valami keretén belül okozzanak neki egy jó kis térd vagy bármilyen komolyabb sérülést, amivel véget vethetnének Ria esetleges focista karrierjének. Márpedig az az alkotás szerint elvileg még a halálnál is rosszabb lenne Ria számára.

Minden esetre Ria emiatt az igazgatóhoz kerül, aki bár elvileg saját bevallása szerint is hisz neki, azonban a körülmények miatt valamilyen büntetést adnia kell Riának. Ami nem más, minthogy ELTILTJA őt a focitól. Mármint úgy, hogy Ria soha, sehol és senkivel nem játszhat. Kérdem én, HOGY TUD EGY MEZEI ISKOLA IGAZGATÓ BÁRKIT IS ELTILTANI A FOCITÓL? Hiszen ez a FIFA (a nemzetközi futballszervezet) hatáskörébe tartózik és ők is csak legfeljebb az általuk megrendezett eseményekről tudnak el illetve kitiltani bárkit is.

Ám ami a legszörnyűbb, hogy sem Riának, sem a környezetébenlévő bármelyik idióta debil agyhalott karakternek nem jut eszébe, hogy amúgy egyébként az iskolán kívül is tudnának focizni. Pedig bevallom egy darabig én őszintén azt hittem, hogy Devon majd ezt a helyzetet kihasználva így fog majd közelebb kerülni Riához. Azonban úgy tűnik, hogy Heni képzelőereje csak annyira kiterjedt, mint amennyire az alkotásai háttérvilága is.

De ha már itt tartunk, akkor ha Riának tényleg annyira fontos az a kurva foci, akkor miért nem vetette oda az igazgatónak már csak zsarolás szintjén is, hogy hát ha nem hagyják őt játszani akkor átmegy máshová ahol igen. Hiszen Ria eddig felvázolt karakteréből simán kitelik egy ilyesfajta húzás. Arról nem is beszélve, hogy Ria szülei, akik elvileg pontosan tisztában vannak a lányuk képességeivel miért is hagyják ezt az egész dolgot csak úgy annyiban? Főként, mivel ez az eset után Ria csak még inkább behisztizik és az iskolából is kimarad.

Természetesen Riát valójában csak az iskolai csapatból teszik ki, vagyis hát függesztik fel bizonytalan időre. Ugyanakkor mivel továbbra sincs kifejtve, hogy miért is olyan fontos az egyes karakterek számára, hogy mindenképpen benne legyenek az iskolai csapatban, így akármennyire is igyekszik Heni minden módon beállítani, hogy ez mekkora tragédia, valójában a Közönség pontosan tudja, hogy ez semmilyen szinten sem kellene, hogy probléma legyen. Ha pedig már a problémáknál tartunk.

Még ez a Chelsea-féle ügy kapcsán Ria és az állítólagos legjobb barátnője Via összevesznek azon, hogy Via megkérdőjelezi Ria ártatlanságát a dologban. Ez a jelenet még amúgy talán drámai is lehetne, legalábbis eléggé látszódik, hogy eredetileg annak van szánva. Csakhogy a probléma ott van, hogy a könyv ezt megelőző részében konkrétan semmilyen interakció nincsen Ria és Via között. Illetve még talán nagyon közös jeleneteik sincsenek. De még az előző részben sem igazán volt ilyesmi, szóval nem igazán lett elmélyítve a kettőjük kapcsolata. Így pedig ez a drámainak szánt jelenet egyszerűen nem működik. Vagy legalábbis a közönség inkább rájuk hagyja az egészet mintsem elhiszi nekik.

Ráadásul ez a konfliktus kihatással van a Marcus és Via szerelmi szálra is. Mitöbb egyenesen kukázza is az egészet. Pedig az előző részben úgy tűnt, mintha ez a két karakter fog majd egyfajta összekötőelemként szolgálni Ria és Devon között. Bár igaz, hogy már maga ez a cselekményszál is eléggé… fura volt. Legalábbis kicsit nehéz elhinni azt, hogy az elvileg jólkinéző, gazdag és közvetlen természetű Marcus, aki amúgy a suli bétája és kvázi akármelyik lányt megfektethetné be van rezelve és nem mer odamenni az egyébként szociálisan elég aktív életet élő Viához. Méghozzá éveken keresztül. Az meg hogy végül összejön Ria húgával, Kolettel nos… szerintem a történet szempontjából sokkal indokoltabb lett volna, hogyha inkább Lenny jön össze Kolettel. Szóval ez vagy inkább ez is egy kihagyott ziccer.

Viszont ugye történt, ami történt. Ria kvázi önkéntes száműzetésbe vonul. De úgy, hogy konkrétan sokáig a cselekmény sem foglalkozik vele. Pedig sokat hozzátett volna a karakterhez, ha itt a közönség kap egy lelkizős részt Ria és a szülei vagy éppenséggel akár Kolettel a testvérével. Ja igen azt vágjátok, hogy konkrétan a második könyv feléig Heni semmilyen szinten nem foglalkozik Ria és Kolett testvéri kapcsolatával. Habár igaz utána sem nagyon, vagy legalábbis indokolatlanul kevés közös jelenetük van. Mármint olyan, amiben ténylegesen valamilyen interakcióba lépnek egymással.

Azonban ezzel elérkezünk a cselekmény egy következő narratív tetőpontjának számító részhez. Nevezetesen az iskolai bálhoz. Itt már a fiú és a lánycsapat összefogott azért, hogy kvázi tisztára mossák Ria hírnevét. Meg hogy keresztbe tegyenek a Gonosz Diáktanács és annak vezetője, Liza Collins törekvéseinek. Illetve még korábban be lett lengetve, hogy ezen az eseményen megjelenik majd Devon egyik ősi riválisa, aki szintén rá akar mozdulni Riára. Ám végül ezzel a dologgal sem kezdenek érdemben semmit és ezt a talán Griffin nevű gyereket is inkább csak egy félcédulás idiótának állítják be.

Valamint ennek a résznek kapcsán muszáj megemlíteni még egy dolgot. Nevezetesen a káromkodást, illetve a különböző trágár kifejezéseket. Személy szerint nekem egyáltalán nincs bajom az ilyesmivel, de meg tudom érteni azokat, akiknek igen. Viszont az Édes tini élet kapcsán elég feltűnő, hogy nagyjából ennek a résznek a feléig, de tényleg kb pont a felénél az egyes karakterek egyszercsak elkezdenek káromkodni. Hol ott eddig a pontig Heni talán még kifejezetten ügyelt is arra, hogy ne legyen ilyesmi.

Márpedig egy adott alkotás esetében már az elején érdemes vagy legalábbis erősen ajánlott eldönteni, hogy akkor most lesz-e benne káromkodás és egyéb trágár jellegű kifejezések vagy pedig nem. Ez ugyanis jelentősen befolyásolja az alkotás általános összképét. Nem mellesleg akár még a korhatár besorolás esetében is bekavarhat. Feltehetően persze ez is egy az alkotás még Wattpad-es korszakából vele maradt dolog, ami nem tudni, hogy külsőbehatásra vagy saját elhatározásra történt. Minden esetre kissé furán veszi ki magát az egész.

Természetesen maga az egész bálijelenet kivitelezése meglehetősen giccses, amivel persze önmagában még nincsen baj. Valakinek bejön, valakinek kevésbé. Viszont ebben a részben megjelenik egy másik ultraüberbrutálnak kikiáltott focista, Becker, aki konkrétan annyira őrült, hogy az sokszor már inkább önmaga paródiája. Ugyanakkor úgy van beállítva, mint valami potenciális nagy rivális/főgonosz, aki akár a későbbi részekben is feltűnhet. Ám az alkotói szándék ezúttal sem találkozik a közönség igényeivel.

Ugyanis Becker-ről kiderül, hogy mindenáron és ott azonnal párbajozni akar Riával, ami persze meg is történik. Ráadásul Heni ezt az esetet használja fel arra, hogy Ria kvázi feloldozást kapjon a bűnei alól, vagyis az igazgató emiatt engedi meg (pff, inkább ne menjünk bele újra) neki, hogy újra focizzon. Egyébként maga ez a focipárbaj ötletszintjén amúgy nem lenne rossz, mert kapuk helyett kosárpalánkokra játsszák, ami valljuk be tényleg érdekesen hangzik. Csak hát ugye ismét az a fránya kivitelezés.

Merthogy magából ebből a párbajból konkrétan SEMMIT, de tényleg SEMMIT nem kapunk. Ugyanis az egész jelenet konkrétan úgy néz ki, hogy a többi szereplő csak ott áll és nézi, hogy Ria miket csinál. De még ha legalább narrálnák azt, hogy mit csinál, de nem. Csak olykor hüledeznek egyet. Bevallom ennél a résznél eszembe jutott a méltán megvetett Álom.net című film, ahol szintén van egy hasonló jelenet, amiben a főszereplő csinál valami hűdelátványosnak kikiáltott tornamutatványokat, amit persze az istenért se mutatnának meg. Csak azt ahogyan a körülötte állók hüledeznek. Pont ugyanez történik itt is.

Természetesen Ria nyeri ezt a párbajt (is). Viszont ennek a jelenetnek a kapcsán kiderül, hogy Ria igazából egy korábbi sztárfocista, egy bizonyos Roberto Melo rokona, aki amúgy amennyire utánanéztem egy fiktív személy, de ez igazából nem probléma, gyakori jelenség az ilyen jellegű alkotásoknál, hogy fiktív hírességekkel dolgoznak. Azonban ez a dolog, bár tény, hogy ad valamiféle drámai vonulatot a cselekménynek, igazából rengeteg olyan kérdést is felvet, amire nem igazán vagy éppenséggel egyáltalán nem kap választ a közönség.

Például az se derül ki igazán, hogy ez a focista úgy egyébként vérszerinti rokona-e Riának? Meg az sem teljesen tiszta, hogy ez a Roberto amúgy miért pont a lányunokájával kezd el foglalkozni és miért nem a közvetlen leszármazottjával? Illetve ez csak még inkább felveti annak a kérdését, hogy ha Ria szülei tudták mindezt és látták, hogy a gyereküknek állítólag van érzéke a foci iránt, akkor miért nem vitték őt céltudatosan olyan irányba és legfőképp olyan helyekre, ahol fejlesztheti per kihasználhatja a képességeit?

Emellett ez a bizonyos báli jelenet még azért is számít fontosnak, mert elvileg az akarna lenni az a pont a történetben, ahol Devon végre beismeri magának az érzéseit Ria iránt és kvázi úgymond szerelmet vall neki. Azonban mindezt olyan módon teszi, amire … nincs rá jobb szó, konkrétan Devon megalázkodik vagy még inkább behódol Ria előtt. Illetve ahogy a karakter az alkotásban is fogalmaz, elismeri hogy Ria legyőzte őt. Na most legyen mindenkinek tiszta. Az, amit Devon Turner Rietta Süß iránt érez, az NEM SZERELEM. Csak valami mániákus ragaszkodással egybekötött kényszeres birtoklási vágy.

De ha már itt tartunk, akkor bevallom én így nagyjából 2 könyv (illetve ha úgy vesszük, akkor már három) után sem igazán értem, hogy tulajdonképpen Devon miért is akar mindenáron összejönni Riával? Mármint persze azonkívül, hogy a narratíva perverz módon erre kényszeríti őt. Azért, mert Ria ellentmond neki és nem hagyja, hogy csak úgy irányítsák őt? Csak mert ilyen alapon az a Liza Collins se tűnik egy olyan lánynak, aki csakúgy hagyná, hogy bárki irányítgassa őt. De rajta kívül is van még pár másik ilyen karakter. Illetve azt is elég nehéz elhinni, hogy nincs abban az iskolában vagy akár azon kívül olyan lány, akinek ne lenne önálló akarata és/vagy egy határozott személyisége.

Jó persze tudom, hogy ez az alkotás egy afféle romantikus vagy még inkább maszturbációs fantazmagória, ami azért van, hogy bizonyos illetők vágyait kielégítse. Mindenféle értelemben. Ugyanakkor itt is érvényesül, vagy legalábbis érvényesülnie kellene, annak az örök igazságnak, hogy egy romantikus történet csakis akkor tud működni, hogyha magának a közönségnek is van elég ideje, de ami még talán ennél is fontosabb INDOKA, hogy beleszeressen az adott karakterbe/karakterekbe.

Ám akkor most térjünk is rá a két főszereplőre. Devon Mostmárakkorvégrebeszéljünkróla Turner a tipikus megtestesült romantikus vágyálom. Magas, jóképű, gazdag és ami talán a legfontosabb, hogy egy utolsó érzéketlen suttyóparaszt, aki folyton csak irányítani akar mindent és mindenkit. Persze ugyan a nyomába sem érhet az igazi macsó ultimate szuperkan 365napos Massimonak, de hát az alkotás szerint még elég fiatal, szóval akár még el is juthat arra a szintre vagy azontúlra. Habár azt azért meg kell hagyni, hogy az ő karaktere legalább kap valamiféle hátteret, illetve úgy ahogy talán még valami karakterfejlődésszerűséget is mutat.

Ugyanakkor bár az alkotás folyamatosan azt bizonygatja, hogy Devon mekkora egy bájgúnár nőcsábász, azonban ebből az egészből nem igazán jön át semmi. Sőt, az alapján, ahogy Devon viselkedik nem igazán lehet érteni azt se, hogy az iskola, illetve úgy tágabb értelemben véve bárki is kedvelje őt, hova tovább rajongjon érte. Valamint szerintem a karakter hátteréből nagyon hiányzik, vagy legalábbis én vártam volna, hogy legyen valami nagy múltbéli szerelmi csalódás, ami némileg magyarázatul szolgálhatott volna Devon nőkkel, illetve Riával való viselkedésére.

Ja de ha már itt tartunk! Akkor tulajdonképpen Devonnak kivel vagy mivel is kell megküzdenie Ria szerelméért? Csak mert ugye először elvileg ott van Devon ősi focis riválisa, akit rövidúton elintéznek, tehát ő valójában nem tényező. Még az előző részben Heni megpendített valami olyan szálat, hogy Devon bátyja is érdeklődik Ria iránt, ám róla ebben a részben kiderül, hogy valójában csak Devont akarta heccelni, szóval ő sem tényező. Meg még az is felmerült, hogy esetleg Devon öccsével is lesz valami, ám végül Heni azzal sem kezdett semmit. Na meg persze ott van Lenny, mint az egykori nagyszerelem, aki ugye igazából nem is szerelem, szóval az a szál is kuka. Tehát valójában csakis egy akadály van Devon és a szerelem, vagyis hát Ria között. Mégpedig Devon egója per büszkesége. Vagy még inkább arroganciája.

Mondjuk az még valahol talán egy jó üzenet is lehetne, hogy merjünk túllépni a saját kicsinyességünkön és ne hagyjuk, hogy a büszkeségünk a boldogságunk útjába álljon. Csakhogy újfent, az amit Devon Ria iránt érez, az NEM SZERELEM. Valamint az ahogyan Devon viselkedik, az sem igazán arra enged következtetni, hogy valami egészséges párkapcsolat lenne majd közte és Ria, vagy úgy egyáltalán bárki között. De hát ugye ez az egész alkotás igazából csak egy romantikus per maszturbációs vágyálom. Oh és ha már vágyálmok.

Ugye ott van a női főszereplő Rietta Süß, aki konkrétan maga a megtestesült női vágyálom. Állítólag csinos, vagy legalábbis a környezete annak tartja, de azért nem az a túlzottan hivalkodó nagymellű darázsderekú famefatale. Alapvetően szerény és visszahúzódó, bár inkább nevezhető antiszociálisnak, de ennek ellenére mindig a társaság és a figyelem középpontjában van. Okos, sportos meg persze minden férfi rá van gerjedve mindenfajta különösebb indok nélkül. Valaki, akinek a céljai/álmai eléréséhez nem kell kompromisszumokat kötnie és/vagy áldozatokat hoznia. Komolyan a felsorolásból már csak az hiányzik, hogy Ria nyála feloldja a műanyagot, a fingja pedig semlegesíti a nukleáris hulladékot. Chernobyl like-olná a dolgot.

Emellett Ria ugye szinte mindig és mindenkinek beszólogat. Meg persze kb mindenben és mindig igaza van, vagy legalábbis az egész alkotás úgy állítja be mintha Ria valami morálisan mindenkinél felsőbbrendű lény lenne. De igazából az egész karakter sokszor inkább tűnik egy arrogáns elkényeztetett picsának, akivel egyáltalán nem lehet és valljuk be igazából nem is kellene, hogy bárki is azonosulni tudjon. Ugyanis ez a karakter tipikus példa arra, amikor az ARROGANCIÁT úgy szeretnék beállítani, mintha az egyenlő lenne a határozottsággal és a magabiztossággal.

Természetesen persze valahol érthető, hogy az ilyesfajta viselkedés per karakter ábrázolás miért lehet vonzó valaki számára. Főleg a 13 és 40 közötti nők esetén. Mert egyfelől valakik afféle önigazolást látnak ebben a saját viselkedésükre. Másfelől pedig, akik nem ilyenek, de szeretnének ilyenné válni, azoknak ez egyfajta megvalósítandó vágyálom lehet. Viszont azt is be kell, vagy legalábbis kellene látni, hogy ez a fajta viselkedés per hozzáállás miért kifejezetten káros úgy az adott egyénre, mind a társadalom egészére.

Ugyanis csak gondoljunk bele, hogy mi lenne ha mindenki elkezdené követni Ria példáját és kompromisszumok vagy áldozatok nélkül szeretné megvalósítani a saját vágyálmait. Valaki vagy valakik biztosan megsérülnének közben. És nem csak átvitt értelemben. De ha már valaki, inkább egy lány, mindenáron Riát venné követendő példának, akkor azért én bevallom valahol kíváncsi lennék rá, hogy hány férfi van, akinek ez a Ria féle viselkedés őszintén bejön? Mármint hogy nem csak úgy párszor megdugni vagy szórakozni akar vele, hanem konkrétan barátnőnek vagy feleségnek hányan szeretnének egy ilyen nőt?

Ám ami még különösen nagy probléma Ria karakterével, hogy nincs igazán tisztázva a karakter háttere és az alkotás is elég ellentmondásosan kezel bizonyos dolgokat. Ugyanis az első rész kapcsán még úgy jön le, hogy Ria egy tehetséges focista, aki eddig nem igazán kapott lehetőségeket. Viszont ebben a részben már felmerül, hogy ő igazából már korábban bizonyított, meg az előző csapatával többszörös bajnokok. De közben meg egyáltalán nem úgy viselkedik sem ő, sem pedig a környezete.

Arról nem is beszélve, hogy ez felvet bizonyos logikai ellentmondásokat. Mert ha Ria ennek a bajnokságnak az egyik, ha nem a legértékesebb játékosa és a csapata (vagyis korábbi csapata) a bajnokság egy prominens szereplője, akkor a többiek hogy hogy nem tudtak erről? Oké, hogy az alkotás állítása szerint Ria szerény és nem vág fel ezzel, de basszus amikor konkrétan az érdekében állna közölni ezt az infót csak úgy tényszerűen, hogy „Helló, amúgy én vagyok a címvédő bajnok.”

Meg azt is nehéz elhinni, hogy a csapattársai, ismerősei, rokonai vagy úgy a szakma és a sajtó nem közli senkivel ezt az infót. Már csak azért is, mert az Édes tini élet világában elvileg van internet és közösségi média. Szóval nehéz elhinni, hogy Ria valamelyik csapattársa vagy éppenséggel annak egyik hozzátartozója nem posztolta ki valahová, hogy „Ja amúgy mi lettünk bajnokok” hashtag, emojik miegymás.

Na és ha már logikai bakik. Van egy rész a regény, illetve ez a rész vége felé, amikoris Ria kórházba kerül, mert az egyik edzésen továbbmarad mint a többiek és valaki merő rosszindulatból eláztatja a ruháit, amiben utána Ria kénytelen hazamenni, ráadásul a tél közepén. Mondjuk ez az eset köré szeretnének valami misztikumot építeni, ami igazából majd a következő részben teljesedik ki, de olyan túl sok köszönet nem lesz benne. Plusz az elkövető kilétét is rohadt egyszerűen ki lehet találni, mivel eléggé adja magát.

Minden esetre ennél a résznél van egy jelenet, ahol Ria a kórházból FELHÍVJA Devont. Méghozzá úgy hogy Devonnál még Ria nevét is kijelzi a készülék, ami csak azért furcsa mert előtte végig az volt a blama, hogy Ria semmilyen szinten nem akarja magához közel engedni Devont. Szóval mikor is cseréltek ezek telefonszámot? Jó persze, tudom hogy adott esetben akár valamelyik közösségi médiás applikációt is használhatják erre, ami nem feltétlenül igényli, hogy tudják egymás telefonszámát. De basszus az ilyen dolgok legyenek már kifejtve, még ha csak röviden is és ne a Közönségnek kelljen már mindenféle teóriákat gyártania erre.

Viszont ez a rész után valami megváltozik és az egész alkotásban egy látványos minőségi javulás vehető észre. Legalábbis így a fennmaradó kb 30 valahány oldal végre úgy kezd működni, mint bármelyik normális regény. Meg ugyanebben a kórházas részben van egy meglehetősen cuki jelenet, amit tényleg igazságtalanság lenne elvitatni ettől az alkotástól. Azonban ekkor Heniko Sakka Őtoprongyossága ismét szükségét érezte, hogy megmutassa az alkotói hozzá nem értését és a könyv végére bevágott egy olyan cringe jelenetet, hogy az ember legszívesebben csak a fejét verné tőle a falba.

Maga a jelenet abból áll, hogy Szilveszterkor a fiú és a lánycsapat ott van benn Riánál a kórházban, amikor is az egyik fiú, talán azt hiszem Marcus behecceli Devont, hogy valami idióta fogadás keretében csókolja meg Riát, ám Devon kiakad ezen és véletlenül elárulja, hogy amúgy korábban már lesmárolta Riát amíg az eszméletlenül feküdt, talán pont ugyanabban a kórházban a próbameccs végén történtek miatt. Nyílván ez a dolog majd a következő részben fog kiteljesedni, szóval ez még egy afféle cliffhanger is.

De most őszintén, mi szükség volt megint egy ilyen mondvacsinált felesleges balhéra? Miért nem lehetett úgy lezárni az egészet, vagyis hát ezt a részt, hogy Devon és Ria pontban éjfélkor mosolyogva egymásra néz? Hiszen így is bőven lenne még mit alakítani a kettejük kapcsolatán. Na de az, amit a következő és elvileg utolsó részben (ami igazából mégsem az utolsó lesz, de erről majd később) történik, amiatt lesz ez az alkotás, mármint az Édes tini élet nemcsak hogy különösen pocsék, de kifejezetten még káros is.    

 

AZ UTOLSÓ FALATOK

332895183_650544430124684_7520121682090680089_n.jpg 

Mivel az Édes tini élet második része olyan kibaszottul szar volt így bevallom kissé kétségessé vált számomra, hogy tényleg el akarjam olvasni a harmadik részét is. Azonban egyfelől a Zeigarnik-hatás, vagyis az elkezdett dolgok iránti befejezési vágy végül felülkerekedett rajtam. Másfelől pedig úgy gondoltam, hogy Heni munkásságának tényleges megítéléséhez is szükséges ismerni a teljes alkotást, vagyis az Édes tini élet mindhárom részét. Emellett valahol az is sokat segített, hogy a két 365nap film, a Shehulk/Amazon, illetve az a botrányosan szar Gyűrűk ura sorozat, mármint a Hatalom gyűrűi annyira feltornázták az ingerküszöbömet, hogy szinte már fenn sem tudtam akadni ennek a résznek a baromságain.

A történet szinte egy az egyben ott folytatódik, ahol az előző rész során abbamaradt. Vagyis azzal a rettenetesen cringe szilveszteri kórházas jelenettel, amiben kiderül, hogy Devon sutyiban már egyszer lesmárolta Riát. Azonban itt most már az is kiderül, hogy ez a jelenet nemcsak hogy atomcringe volt, hanem teljesen felesleges is. Merthogy még csak valami mondvacsinált balhét sem kerítenek köré. Mondjuk nem mintha hiányozna. Csak így megint felmerül a Közönségben, hogy akkor mégis minek kellett ez a dolog?

Viszont azt azért meg kell hagyni, hogy itt a két rész közötti átmenet már sokkal autentikusabbnak tűnik. Vagy legalábbis tudatosabban meg van tervezve. Habár leginkább olyan, mintha csak két külön fejezet lenne elválasztva, ami igazából újfent simán lehetne akár ugyanabban a kötetben is. Pláne, hogyha valaki figyelembe veszi a 2, illetve 3 könyv terjedelmét. Legalábbis szerintem simán lehettek volna hosszabbak is ezek a könyvek. Bár tény, hogy a terjedelem nem feltétlenül befolyásolja egy adott alkotás minőségét.

Minden esetre a cselekmény további konfliktusát az képezi, hogy kiderítsék ki jutatta kórházba Riát. Ám nem kell attól tartani, hogy az alkotás hirtelen átmegy krimibe. Ugyanis ahogyan azt szinte, mint szinte konkrétan az összes konfliktussal tette Heni ezt is baromi gyorsan és természetesen meglehetősen gagyi módon letudja. Illetve a könyv elején megint kapunk egy irtó cringe tömegjelenetet, ahol Ria visszatér az iskolába és megakadályozza, hogy a társai nyíltan leleplezzék az elkövetőt, aki nem más, mint Via. Mondanám, hogy SPOILER, de igazából annyira adja magát a dolog, hogy nem hinném, hogy ezen bárki is meglepődik. Meg különben is, ez egy spoileres cikk.

Természetesen van egy afféle szembesítéses jelenet, amikor az elkövető, vagyis hát Via elcsalja valahová Riát. Ami amúgy a lányöltöző. Azonban újfent, hiába van akármilyen drámainak is beállítva ez az egész dolog egyszerűen annyira súlytalan az egész jelenet, illetve maga az egész cselekményszál is. A különböző logikai hibákról már nem is beszélve. Meg persze ez a jelenet is tökre cringe. Valamint a konfliktus megoldása is… hát fogalmazzunk úgy, hogy hagy némi kivetnivalót maga után. De legalább a Közönségnek alkalma van megcsodálni Ria félig meztelen testét.

Egyébként van még egy dolog, amiről eddig nem igazán beszéltem, ez pedig az alkotás humorra per vígjátékvonala. Nos, mivel a humor eléggé egyénfüggő, így azt viszonylag nehéz megítélni. Mert ami az egyik személy számára vicces, az a másik számára lehet, hogy nem. És fordítva. Személy szerint nálam az Édes tini élet humora nem igazán működött. De nem tartom kizártnak, hogy valakik remekül szórakoztak rajta. Habár bevallom itt ebben a részben, azért volt pár poén, amin én is őszintén tudtam mosolyogni. Valamint van valamennyi önreflexió is Heni részéről.

Minden esetre a történet ezek után a Ria és Devon közötti kapcsolatra fókuszál. Illetve igyekszik valahogyan közelebb hozni egymáshoz a két karaktert. Ez a rész amúgy meglehetősen jól ki van dolgozva. Aminek az egyik oka, hogy feltehetően Heni helyenként a saját személyes élményeit is felhasználja. Ugyanis ezek a jeletek az alkotás többi részéhez képest vizuálisan sokkal átélhetőbbek. Valamint van egy drámai pillanat/jelenet, ami kivételesen nem megy át cringebe és a két főszereplő, de különösen Devon karakterén is sokat mélyít.

Mondjuk azért van egy olyan rész, ahol Devon átmegy Riáékhoz és ott összetalálkozik az apjával. Majd elkezdenek bratyizni meg iszogatni, amivel önmagában még semmi gond nem lenne. Azonban az már inkább csak tűnik valami vágyvezérelt fantáziának, hogy az apuka kvázi maradásra bírja a fiút meg hagyja hogy a lányával egy szobában aludjanak, úgy hogy nincsenek is együtt és állítólag nem is annyira bírják egymást. Hacsak persze Süß apuka titkon nem arra készült, hogy felcsináltatja Riát Devonnal, hogy így akarjon belőle pénzt kicsalni. Ami azért valljuk be felvett bizonyos kérdéseket, de hát ugyebár ilyenkor jönnek kapóra a plothole-k jótékony hatásai. Már ha egyáltalán van ilyesmi.

Viszont, ami egy ennél sokkal nagyobb probléma, hogy azzal, hogy Devon és Ria kvázi még a könyv fele előtt összejön, így nem marad semmilyen érdemi konfliktus. Márpedig ez ilyenkor azt jelenti, hogy az alkotó, vagyis jelen esetben Heni afféle kényszerhelyzetbe kerül és muszáj valamilyen tartalommal kitöltenie az alkotás fennmaradó részét. Csakhogy mivel az Édes tini élet-nek nincs egy kidolgozott háttere, így nem igazán van mihez nyúlni. Vagyis tehát új cselekményszálakat és egy hozzájuk tartozó konfliktust kell kreálni, ami végül olyan dolgokhoz vezet, mint a világ vagy legalábbis az irodalom legelbaszottabb emberrablós jelenete.

Maga a jelenet úgy áll össze, hogy Devon ősi riválisa az a Griffin gyerek elraboltatja Riát, hogy ezzel rákényszerítsék Devonékat, hogy veszítsék el az ellenük következő meccset. Ami még csak nem is a döntő vagy valami komolyabb tétmeccs, szóval nem igazán érteni, hogy miért vállalnak be egy ilyen húzást emiatt. Illetve maga a konkrét emberrablós részben is elég sok logikai hiba van. Merthogy elvileg Riát az iskolája lányöltözőjéből rabolják el, úgy hogy az senkinek nem tűnik fel, de mindegy. Azonban a legnagyobb agyfasz akkor jön, amikor ez a Griffin gyerek Ria telefonjáról felhívja Devont és úgy zsarolja meg.

Természetesen Devonéknak még csak véletlenül sem jut eszébe, hogy a rendőrséghez forduljanak, hiszen tudják a csávó nevét, meg feltehetően azt is, hogy hol lakik, vagy legalábbis, hogy hova jár iskolába. Meg igazából a meccs előtt is simán várhatta volna egy rendőrosztag Griffinéket és akkor annyi a NAGY TERVüknek. De ha már itt tartunk én azt sem értem, hogy Devon és a focicsapat többi része miért nem ment oda legkésőbb másnap ennek a Griffin gyereknek az iskolájához, rángatták volna ki onnan és addig rugdosták volna, amíg el nem mondja, hogy hol van Ria. Hiszen Devon eddig felvázolt karakterétől sem állna távol az ilyesmi.

Vagy ha már kicsit elrugaszkodottabbak akarunk lenni, akkor ugye mivel Devon elvileg tele van pénzzel, így simán felbérelhetett volna egy magánnyomozót vagy akár egy komplett zsoldos osztagot is hogy kiszabadítsák Riát a fogságból. Ehelyett viszont az állítólagos szerelmét konkrétan ott hagyja a szarban. Ami csakis azért tart pár napig, mert ez volt az alkotói döntés. Ha ez több hét vagy hónap lenne, akkor Devon komolyan annyi ideig hagyta volna ott Riát? Csak mert nem igazán tűnik úgy, hogy Devon mindent megtett volna azért, hogy kiszabadítsa Riát?

Az most egy dolog, hogy én (meg szerintem sokan másik is) férfiként egyáltalán nem tudok azonosulni ezzel a fajta magatartással. Viszont komolyan kíváncsi lennék arra is, hogy hány olyan nő van, aki egy olyan férfira vágyik, aki hogyha a nő vagy úgy tágabb értelemben véve bármelyik hozzátartozója bajba kerül, akkor nem az az első gondolata, hogy egyedül vagy többedmagával, de megy és kimenti? Márpedig a romantikus jellegű alkotások főszereplőinek elvileg egy afféle követendő mintának kellene lenniük. Akire az azonos neműeknek hasonlítaniuk, az ellenkező neműeknek pedig vágyakozniuk kellene.

Ám még ez az emberrablós dolog sem teszi ki az alkotás teljes hátralévő részét. Aminek amúgy a megoldása nem mellesleg elég gagyira sikerült és csak még értelmetlenebbé teszi ezt az egész részt, vagyis kvázi hozza a Henitől és az Édes tini élettől megszokott színvonalat. Viszont ez ugyebár azt is jelenti, hogy további konfliktusforrásokra van szükség. Mint például a Ria szüzessége körüli mizéria, ami minden kliséssége ellenére amúgy még egy érdekes téma is lehetne, csak hát ugye megint az a fránya megvalósítás.

Természetesen mindenkinek a saját döntése, hogy mikor, hol és hogy leginkább kivel kívánja elveszíteni a szüzességét. Már ha egyáltalán el szeretné veszíteni. Lehetne itt sok mindenről beszélni, mint társadalmi nyomás, szülői per személyes elvárások. Azonban a probléma az, hogy Heni a témafelvetésen kívül igazából nem kezd semmit a dologgal. Illetve az, amit végtére is kihoz belőle az még talán a legrosszabb Amerikai pite című filmekben sem állná meg a helyét.

Nem mellesleg az alkotás, vagy legalábbis ez a rész során végig hitegetve van a Közönség, hogy itt most majd lesz valami szexjelenet Ria és Devon között. De nem. Semmi. Pedig számos olyan helyzet lenne a történet során, amikor igazából simán megtörténhetne a dolog. Hogy mást ne mondjak például ennek az emberrablós résznek a végén. Persze értem én, hogy ez nem egy erotikus regény, habár elvileg lesz majd, vagy talán már van is egy kvázi folytatása ennek az alkotásnak, amiben állítólag már lesznek ilyen úgymond pikáns jelenetek. Ám attól ezt még meglehetett volna itt is valahogy oldani.

Már csak azért is, mert ez a szüzességes mizéria köré épül egy afféle végső konfliktus Devon és Lenny, illetve Lenny és Ria között. Ahol is Lenny-nek nyilván bassza a csőrét, hogy nem ő az, aki végül faszra húzhatja Riát. Habár ki tudja mit hoz majd még a folytatás. Minden esetre elég logikátlannak és irreálisnak érződik az egész. Főleg, hogy mivel elvileg Devon egy nagy nőcsábász, aki konkrétan bárkit megkaphatna korra való tekintet nélkül. Illetve, mint az kiderül az alkotás által meglehetősen ellenszenvesnek beállított Chelsea és Devon között is volt valami. Ráadásul van egy jelenet, amiben Chelsea ezt számon is kéri Devonon, ami után esküszöm, hogy a Közönség már inkább Chelsea-vel ért egyet.

Aztán ugye ott van még az a bizonyos foci is, ami így a történet vége felé ismét előtérbe kerül. Illetve még ennek a résznek az elején Heni szeretné pótolni egy korábbi hiányosságát és némileg belemegy, hogy miként is működik ez a bizonyos focibajnokság. Mindezt úgy, hogy itt már nem kellett volna, mert hiába. Sőt, konkrétan több kérdést is hagy maga után, mint amennyit megválaszol. Mert elvileg az előző részben a Ria korábbi csapatával folytatott meccs, csak egy afféle előselejtező volt, ami után csoportosításra kerülnek a különböző csapatok.

Na most a Heni által felvázolt logika szerint az ezeken a meccseken győztes csapatok adják az egyik csoportot, míg a vesztes csapatok a másikat. Ami amellett, hogy a bajnokság szempontjából eléggé kontraproduktív, még logikailag sem igazán állja meg a helyét. Ugyanis ha egy prominens csapat az elején bevállal egy taktikai vereséget, akkor értelemszerűen az elvileg gyengébb csapatok közé kerül, akiket feltehetően szarrá fog verni. Plusz a másik csoportban a többi prominens csapat meg szépen kiejti egymást. Vagyis így nagyobb esély van elnyerni a bajnoki címet.

Ja és itt ennél a résznél már Ria is kap egy afféle antagonista focista ellenfelet, egy bizonyos ultrabadass kapus személyében. Amúgy engem ez a dolog kicsit a Kickers (én legalábbis ezen a néven ismerem) című focis mesére emlékeztet. Abban volt valami hasonló. Illetve a leírás alapján ez kapus karakter is nagyon hasonlít annak a mesének az egyik szereplőjére. Természetesen ez önmagában véve nem jelent semmit és az sincs kizárva, hogy én látom bele. Csak gondoltam megjegyzem mert érdekes.

Minden esetre ez az ultrabadass kapus karakter sincs igazán jól kidolgozva. Leginkább amiatt emlékezetes, mert állítólag magas és kövér, meg valami irtó nagyképű és ráadásul még köcsög is. Illetve van egy jelenet, amikor valamiért bemennek Ria iskolájába az igazgatóhoz, hogy találkozzanak Riával. De igazából az is egy teljesen felesleges jelenet. Ami pedig magát a meccset illeti, azt inkább hagyjuk is. Ugyanolyan gyatrán van megvalósítva, mint az összes többi.

Illetve ennél a résznél előjön egy olyan dolog, ami már korábban felmerült, miszerint Ria egy bizonyos fiktív sztárfocista rokona, aki megtanította őt valamilyen spéci módon játszani. Így Ria a mérkőzés egy adott pontján átkapcsol kvázi god mode-ba és konkrétan egymaga legyőzi az egész csapatot. Mondjuk az azért elég vicces, hogy ez a beharangozott hiperszuper egyedi játékstílus igazából csak olyan, mintha amúgy normálisan focizna valaki. Na de mindegy is. Ezen a ponton az ember már inkább ráhagyja az alkotásra az ilyesmit.

Viszont ezzel akkor el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor is az Édes tini élet már nemcsak szimplán egy szarul sikerült alkotás, hanem kifejezetten még káros is. Ugyanis a 365nap-hoz nagyon hasonló módon Heni feltehetően akaratlanul, de felhívja a figyelmet egy nagyon fontos dologra. Ez pedig nem más, mint a párok közötti kommunikáció szükségessége. Merthogy az alkotás végső konfliktusát igazából az jelenti, hogy Devon és Ria teljesen másképp képzelték el a saját jövőjüket. Ám most hogy összejöttek, ezt valahogy össze kellene egyeztetniük.

Márpedig itt jön elő az a probléma, hogy Ria karaktere egy afféle megtestesült vágyálom, akinek ugye nem kell kompromisszumokat kötnie vagy áldozatokat hoznia, hogy elérje azt, amit szeretne. Ami jelen esetben az, hogy leköltözik Spanyolországba, ott kijár valami foci akadémiát és karrier a kedvenc csapatánál, a Barcelonánál. Ezzel szemben Devon a saját kedvenc csapatánál a Manchester United-nél akar játszani, egyébként részben a halott anyja miatt is. És természetesen az alkotás üzenete, hogy a férfi vesse magát alá a nő vágyainak, mert csak is úgy lehetnek boldogok.

Lehet, hogy most valaki szerint ez csak valamiféle szexista, hímsovinista meglátás, ám akkor hogy lehet az, hogy kvázi az egész alkotás, illetve inkább ennek a résznek a során Devon folyamatosan szenved és szinte folyton morálisan is megterhelő döntések elé van állítva, hogy válasszon a karrier és a szerelem között. Ezzel szemben Ria esetében semmilyen szinten nem merül fel, hogy most választania kelljen a vágyálma és Devon, illetve tágabb értelemben véve a szerelem között. Nem. Kész tényként van kezelve, hogy ő akármi van is a vágyait fogja követni. Mindenki más vagy alkalmazkodjon hozzá, vagy pedig ott lesz hagyva a picsába.

Mert nehogy azt higgye bárki is, hogy az a jelenet, amiben Ria a néhai sztárfocista rokonától megörökölt egy kvázi palotát, vagyis hát egy nagyértékű ingatlant, az azért volt, hogy mélyítve legyen a dramaturgia. Hanem azért, hogy kapjon egy mindenki által morálisan és logikailag elfogadható indokot, hogy miért kelljen az ő elképzelését követni. Mondjuk én azért arra is kíváncsi lennék, hogy milyen összegből és mennyi ideig kívánta az a rokona fenntartani azt a házat? Illetve, hogy az ott dolgozók és mások miért nem lopták ezidő alatt szarrá azt az elvileg üresen álló házat? Valamint az egész dolognak a jogi oldala is, hát mondjuk úgy, hogy nem tűnik éppen helytállónak.

Ám a legszörnyűbb az egészben, hogy ez az alkotás, vagyis hát konkrétan ez a rész NEM LETT BEFEJEZVE. Persze kapunk valamiféle lezárást. Ami egyébként Devonék utolsó focimeccse, ahol újra feltűnik az a Becker gyerek, de igazából ugyanolyan gyatra minőségű az egész jelenet, mit amilyen eddig is volt. Azonban nagyon érződik, hogy ennek a könyvnek, illetve magának a történetnek is kellene még legalább olyan 20-30 oldal, hogy teljes legyen.

Ennek feltehetően két oka van, bár ezek persze mind csak konteók részemről. Egyfelől nincs kizárva, hogy Heni sietett a befejezéssel, mert kész akart lenni a Könyvhétre, hogy ott debütáljon ez a rész is. Másfelől és ez részben valahol összefügg az előzővel, feltehetően úgy volt vele, hogy mivel amúgy is jön majd a történet folytatása, amivel a jelek szerint érezhetőbben inkább akar foglalkozni, mint ezzel így szándékosan alakította ilyenre, mondván, hogy akit érdekel, az majd olvassa el a folytatást.

Utólagos megjegyzés: Mivel sokáig bizonytalan volt, hogy melyik felületre illetve, hogy milyen formában/terjedelemben fog majd kikerülni ez a cikk, így végül számos olyan dologra nem tértem ki, amire lehet hogy nem ártott volna. Valamint az eredeti elképzeléseimhez képest ez a cikk még mindig jóval visszafogottabb lett, mint amilyen lehetett volna. Illetve kifejezetten ügyeltem arra is, hogy csakis az alkotás hibáit, vagy még inkább hülyeségeit szidjam nem pedig Heni személyét támadjam.  

 

ZÁRÓGONDOLATOK

Bizonyára sokakban felmerülhetett az, hogy miért kellett erről az alkotásról ilyen hosszan beszélni és ennyire belemenni minden aprónak tűnő kis részletbe? Ám most őszintén, hacsak így pár szóban oda lett volna vetve, hogy ez meg az mennyire szar és az egész cucc úgy rossz ahogy van, mennyire hinné el ezt bárki is? Illetve hányan vetették volna a szememre, hogy akkor már fejtsem ki, hogy mi a bajom ezzel meg azzal?

Egyébként Heni közösségi oldalán találhatók olyan videók, amelyek magyarázatul szolgálnak az Édes tini élet bizonyos hibáira. Csakhogy egyfelől ezek az anyagok nincsenek mellékelve a könyvhöz pendrive-on vagy cd-n. Másfelől pedig nem lehet elvárni a Közönségtől, hogy átnézze ezeket, ami ráadásul sok esetben több idő lenne, mint maguknak a könyveknek az elolvasása. Nem, egy alkotás vagy igazolni tudja a saját létjogosultságát vagy pedig nem.

Illetve az is gyakran visszatérő érv többek között ez az alkotás mellett is, hogy igazából ez csak egy szórakoztató dolog, nem kell komolyan venni, csak élvezze mindenki. Aha, ha viszont a szórakoztatás, mint olyan egy ilyen mindent felülíró dolog, akkor ezek szerint például a kutyaviadalokkal is minden rendben van? Hiszen sokan azt is szórakoztatónak találják. Gazdasági érdek is van mögötte és ráadásul a világ egy jelentős részén még csak törvénybe se ütközik. De ide lehetne venni akár a gladiátorjátékokat is. Valahol kell, hogy legyen egy határ.

Ugyanakkor jogos lehet az a felvetés is, hogy ha tényleg ennyire szar ez az alkotás, akkor mégis hogy a picsába kerülhetett ki így ebben a formájában? Nem voltak szerkesztők vagy próbaolvasók, akiknek esetleg feltűntek volna ezek a dolgok? Nos a válasz erre a kérdésre sokkal összetettebb, mint az elsőre tűnik és alapvetően a hiba inkább a jelenlegi magyar könyvpiaci rendszerben van, mintsem az adott alkotóban, aki jelen esetben ugyebár Heni.

Természetesen minden esetben az alkotón múlik, hogy az adott alkotásból mit és hogyan tud kihozni. Azonban az alkotói szabadságnak is megvannak, vagy legalábbis meg kellene hogy legyenek a maga korlátai. Mert bár tény, hogy vannak az Édes tini életnél sokkal félresikerültebb és elbaszottabb alkotások. Ugyanakkor nem lehet figyelmenkívül hagyni azt a rendkívül káros mentalitást, aminek a mentén például az Édes tini élet is készült. Nem beszélve a készülő folytatásokról.

Személy szerint én jobban szeretném, ha olyan romantikus jellegű alkotások születnének, amik inkább arról szólnának, hogy mondjuk a nők is nyugodtan kezdeményezhetnek ismerkedést. Vagy ha már azt nem is, akkor legalább adják meg a lehetőségét annak, hogy valami érdemi kommunikáció alakuljon ki az egyes felek között. Mert ez egy oda-visszaható folyamat és ahogyan az egyik fél viselkedik, úgy fog rá reagálni a másik is. Talán majd egyszer lesznek ilyen jellegű alkotások is. Mindenesetre nem szeretném, hogy ennyire negatív hangulatban érjen véget ez a cikk, úgyhogy itt van egy vidám szám, ami valamelyest passzol ehhez az alkotáshoz is.

Arisztokrata románc

Emily Hart - A becstelen kritika

covers_617568.jpg

(Az adott mű elemzésének megértéséhez ajánlom figyelmedbe az Útmutató a kritikáimhoz című bejegyzést)

Kétségkívül a romantika számít a legnépszerűbb műfajnak és ezért az alkotók egy jelentős része ebben a műfajban is alkot. Azonban egyes alkotók olykor más műfaji elemeket is felhasználnak bizonyos alkotásaiknál, hogy ezáltal egy valamivel szélesebb közönséghez is el tudjanak jutni. Márpedig a történelmi tematikájú alkotások sokak számára vonzóak.

Ugyan a történelmi téma valamelyest lekorlátozza az alkotói szabadságot, viszont cserébe ad egy viszonylag kidolgozott háttérvilágot, amibe így az alkotónak már csak a saját karaktereit kell elhelyeznie. Ugyanakkor az egyes történelmi korszakoknak olykor lehetnek bizonyos olyan jellegzetességei, amelyeknek a jelenlegi társadalmi értékrend szerint meglehetősen ellenszenves lehet a megítélése vagy legalábbis erősen megosztó.

Ilyen például a kényszer házasság intézménye is, ami egyébként a világ bizonyos pontjain mind a mai napig létezik. Habár a jelenség leginkább a társadalom felsőbb rétegeiben, az arisztokráciánál volt jellemző és többnyire politikai vagy pedig gazdasági érdekek álltak mögötte. Ám helyenként előfordult az is, hogy bizonyos illetők csak a meglehetősen perverz vágyaikat élték ki ezáltal. Minden esetre a témában számos alkotás készült és olyan jelentős alkotók munkásságában játszott meghatározó szerepet, mint például Jane Austen.

Valószínűleg ez inspirálhatta Emily Hart A becstelen című alkotását is, ami egy több részesre tervezett könyvsorozat első darabja. Maga Emily Hart pedig a neve ellenére valójában egy álnéven író magyar szerző, aki amúgy Amerikában él.

Ez persze valahol felveti annak a kérdését, hogyha Emily Hart számára rendelkezésre állnak az amerikai könyvpiac lehetőségei, akkor mégis miért pont a magyar könyvpiacon szeretne elsősorban érvényesülni?

Habár én személy szerint rendelkezem valamennyi korlátolt ismerettel az amerikai könyvpiacról, így nagyjából van egy elképzelésem arról, hogy mi állhat ennek a hátterében. Azonban természetesen a valódi okokról csak maga a szerző Emily Hart tudna érdemben nyilatkozni. Minden más csupán puszta feltételezés.

Ugyanakkor azt azért fontos megjegyezni, hogy ennek a dolognak semmi köze a könyv minőségéhez vagy pedig Emily Hart alkotói képességeihez. Legalábbis az én meglátásaim szerint.

Viszont ennyi felvezetés után akkor térjük is rá magára a konkrét alkotásra.

A borító alapvetően nem számít különlegesnek, bár kétségkívül igényes módon lett kialakítva. Egyébként a műfajra jellemző módon a két főszereplőt ábrázolja egy idilli romantikus környezetben. Valójában inkább talán a könyv címe az, ami fel tudja kelteni a közönség figyelmét, mivel valamilyen mértékben tartalmaz némi ellentmondásosságot az adott korszakkal, amiben játszódik.

A könyv története a tizenkilencedik században, egész pontosan a napóleoni háborúk idején játszódik és lényegében véve néhány brit arisztokrata család szemszögén keresztül követhetjük végig, hogy melyiküket miként érintette vagy éppenséggel érinti a háború. Habár személy szerint én úgy gondolom, hogy itt a szerző, Emily Hart elkövetett egy kisebb hibát és a könyv cselekményének ismeretében talán nem feltétlenül a megfelelő évszámot választotta az általa felvázolni kívánt események számára. De igazából ez olyan különösebben nem befolyásolja a könyv élvezeti faktorát. Vagy legalábbis csak a történelem területén jártasabb személyeknek lehet némileg zavaró.

A cselekmény alapvetően két szálon fut. Egyfelől adott a férfi főszereplő Alexander Wycomb herceg, aki a rangjával együttjáró kötelezettségeken túl a királyi hadsereg kötelékében is szolgál és éppen egy fontos megbízatást kell vagyis kellene teljesítenie. Másfelől ott van a női főszereplő Isabel Craven grófnő, aki az arisztokrata kisasszonyok idilli életét éli. Bálokba jár és egy saját maga által alapított alapítványt működtet. Valamint van még egy afféle összeesküvéses per kémkedős szál is, ami hatással van a két főszereplő életére. Ám a történet ettől nem vesz semmilyen grandiózusabb hangsúlyt és inkább megmarad egy amolyan kisebb kaliberű személyes drámának.

Ugyanakkor sajnos azt kell mondani, hogy a Becstelen-t is érinti a többrészes alkotások egyik örökletes hibája, miszerint hiába tűnik izgalmasnak vagy éppenséggel feszültnek az aktuális rész a tudat, hogy van folytatása a történetnek némileg befolyásolja a közönség számára az adott alkotás élvezeti faktorát. Persze vannak különböző módszerek, amivel ezt lehet valahogy mérsékelni és egyébként maga Emily Hart is alkalmaz egy viszonylag ötletes megoldást. Ám ez is inkább csak a regény sorozatot menti meg, mintsem magát ezt a konkrét alkotást.

A karakterek amennyire én tudom nem valós történelmi személyek, így a szerzőnek aránylag teljes volt az alkotói szabadsága velük. Romantikus regény lévén természetesen a főfókusz a két főszereplő Alexander és Isabel karakterén van.

Alexander a tipikus visszahúzódó szépfiú archetípusa, akinek emellett persze számos erényes külső és belső tulajdonsággal rendelkezik. Ugyan a történet szerint van egy szégyelnivaló titok a múltjából, ami sok esetben megkeseríti a férfi szociális kapcsolatait. Habár spoiler lenne elárulni, hogy mi az, de igazság szerint ahhoz képest a regény cselekménye mekkora jelentőséget tulajdonít neki, valójában a jelenlegi társadalmi megítélés szerint egyáltalán nem számít annak és ezért valószínűleg a közönség egy része csak felesleges melódrámázásnak fogja tartani az egészet.

Isabel viszont egy kifejezetten példaértékű női karakter lett. Persze a romantika műfajának megfelelően ő is egy alapvetően vonzó megjelenésű személy. Ám emellett intelligens, művelt, empatikus és nyitott gondolkodású. Valamint vannak céljai az életben, amiknek igazából csak akkori korszakban uralkodó társadalmi elvárások szabnak határt. Például, hogy nőként hivatalosan nem lehet sem a tulajdonosa, sem pedig a fenntartója az általa létrehozott és működtetett alapítványnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy Isabel valamiféle feminista aktivista lenne. Inkább az ember csak rajta keresztül érzékeli a különbséget az akkori és a mostani társadalmi berendezkedés között.

Mellettük akik még valamelyest fontosabb szerepet kapnak, azok Isabel testvérei, akik közül az egyikükkel név szerint Edward-dal Alexander meglehetősen bensőséges viszonyt ápol. Valamint Edward is részt vesz abban a bizonyos megbízatásban, amiben Alexander is. Azonban az Isabel és Alexander között lévő romantikus kapcsolat olyan különösebb konfliktust nem okoz közöttük.

A többi testvér aránylag kissé felszínes kidolgozást kapott vagy legalábbis olyan különösebben nem lettek elmélyítve és ez általában véve igaz a többi mellékszereplőre is. Kivétel ezalól egy bizonyos Lord Carrington nevű karakter, aki amúgy messze a legérdekesebb szereplő az egész történetben. Ugyanakkor a regény egyik legnagyobb hiányossága, hogy nincs benne egy érdemi főgonosz vagy antagonista sem. Emiatt pedig az összeesküvéses szál sem tud igazán érdekes lenni. Bár nincs kizárva, hogy a későbbi részek folyamán ez majd esetleg változik.

Azonban mivel a Becstelen alapvetően mégis csak egy romantikus történet, így a hangsúly is inkább a romantikus szálon van. Vagy legalábbis kellene hogy legyen. Habár a romantika fogalmáról és ábrázolásáról sok téves elképzelés van, amiért legyünk őszinték számos alkotó megdolgozott, hogy ez így legyen és ezért sokan ellenérzéssel is tekintenek erre a műfajra, pedig egyáltalán nem kellene.

Viszont a Becstelen romantikus jelenetei kétségkívül visszafogottabbak, mint azt elsőre bárki feltételezné. Kicsi spoiler ugyan, de konkrétan egy darab szexjelenet van benne és még az sem nevezhető kifejezetten explicitnek. Illetve az összes romantikusnak mondható jelenet rendkívül ízléses és igényes módon van ábrázolva mindenféle különösebb pornográf tartalom nélkül. Ez persze lehet, hogy egyeseknek csalódást fog okozni, ám senkinek sem árt, ha néha találkozik ilyen jellegű alkotásokkal is.

Emellett az egész történet E/3as elbeszélési módban van megfogalmazva, ami bevallom nekem személy szerint kifejezetten tetszett, mivel akkortájt, amikor a Becstelent is olvastam meglehetősen sok E/1es elbeszélési módban készült romantikus jellegű alkotással találkoztam és bevallom kissé telítődtem velük. Szóval számomra valóságos felüdülés volt egy ilyen típusú alkotást olvasni.

Illetve amit még fontos megemlíteni, hogy a könyvben az egyes fejezetek elején kapunk bizonyos Isabel által írt naplóbejegyzéseket, amik önmagukban véve egész érdekesek. Legalábbis szerintem.

Viszont sajnos ehhez valami olyan betűstílust sikerült kiválasztani, ami meglehet, hogy dizájnosan néz ki, csakhogy emiatt egyes helyeken konkrétan olvashatatlanná válik a szöveg, főleg rossz fényviszonyok között és éppen ezért sokan valószínűleg ki is hagyják ezeket.

VÉGSZÓ

Mindent egybe véve a Becstelen című alkotás igazából csak egy korrekt iparosmunka. Se több, sem kevesebb. Talán majd a folytatások ismeretében árnyalódni fog a megítélése. A műfaj iránt érdeklődőknek azonban érdemes lehet vele tenni egy próbát.

 

Amennyiben szeretnél további érdekes tartalmakat látni, kövesd be a Kolev Stories Facebook oldalát, illetve youtube csatornáját.

A gyaloglás eposza

Vándor Tamás- A camino titkai kritika

covers_643020.jpg

(Az adott mű elemzésének megértéséhez ajánlom figyelmedbe az Útmutató a kritikáimhoz című bejegyzést)

 

Valószínűleg sokan hallottak már az El Camino nevét. Ez egy afféle vallási rituálé, aminek a keretein belül az adott illető egy előre kijelölt útvonalon megtett hosszas gyalogtúra során megtisztíthatta a lelkét és elmerenghetett az addigi életén, illetve kvázi feloldozást kaphat a múltbeli bűnei miatt.

Csakhogy időközben a Camino is átalakult és mostanra már inkább csak egyfajta turisztikai látványosság, amire a résztvevők egy jelentős része mindenféle vallási vagy spirituális meggyőződés nélkül megy el. Vagyis lényegében véve az El Camino egyfajta hosszabb kirándulás lett, ami helyenként érint bizonyos vallási emlékműveket.

Azonban mivel az El Camino sokak számára mind anyagilag mind pedig időbe is megterhelő lenne, így megjelentek a különböző útleírások és élménybeszámolók is, amelyek a Camino egyes résztvevőinek tapasztalatait mutatják be különböző formában.

Ilyen például az utazó blogger Vándor Tamás A Camino titkai című alkotása is, ami egy a magyar szerzők műveit népszerűsítő közösségi kezdeményezés során került hozzám. Habár bevallom, hogy személy szerint én nem igazán kedvelem az útleírásos könyveket, így önmagamtól nem valószínű, hogy valaha is elolvastam volna ezt az alkotást.

Azt viszont meg kell hagyni, hogy a borító kifejezetten igényesen lett kialakítva. A felső részén a Camino szimbólumának számító fésűalakú kagyló található, amiben egy szenvedélyesen romantikázó pár látható. Az alsó részén pedig egy vidéki tájkép, amit ketté oszt egy kavicsos földút. Emellett a borítónak van egyfajta metafizikai értelmezése is, miszerint a képen látható út egyszerre vezethet az egyre szűkülő sötétség felé, ahová a vágyaink hajszolása visz. Illetve, hogy a fény felé haladva egyre szélesedik az út, ami akár a vágyaink beteljesüléséhez is vezethet.

Magáról a történetről viszont nem igazán lehet érdemben mit mondani, mivel a könyvnek nincs klasszikus értelemben vett cselekménye és az egész olyan, mintha valaki egy baráti összejövetel során csak hosszasan elmesélné, hogy mi is történt vele az elmúlt időszakban. Ez persze önmagában véve nem feltétlenül baj, csak ezáltal az olvasó nem igazán érez késztetést arra, hogy olyan nagyon haladjon a könyv elolvasásával. Így vélhetően a legtöbben csak apróbb dózisokban képesek fogyasztani ezt az alkotást. Ahogy azt egyébként én is tettem.

Hasonló a helyzet az egyes karakterekkel is, akik közül ugyan van néhány kifejezetten érdekes figura és persze vannak kevésbé érdekfeszítőek is. Valakik olykor többször is felbukkannak a könyv története során, valakiket pedig már szinte egyből el is lehet felejteni. Bár, ha kicsit filozófikus megközelítésből nézzük a dolgot, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy nagyjából a való életben is így működnek az emberi kapcsolatok.

Ám az igazi hangsúly valahol mégis inkább a főszereplőn van, aki jelen esetben ugye maga a szerző Vándor Tamás. Ugyan az ilyen jellegű alkotásoknál gyakran előfordul, hogy a szerzője túlzásokba esik és vagy mértéktelen önsajnáltatásba kezd vagy pedig mérhetetlen önmosdatásba. Itt azonban szerencsére egyik eset áll fenn és a szerzőnek úgymond sikerült fenntartania egyfajta kényes egyensúlyt. Habár ennek valahol az lett az ára, hogy viszonylag keveset tudunk meg róla és ezért nem igazán lehet azonosulni a személyével, legfeljebb csak a helyzetével. De persze az sincs kizárva, hogy valahol ez volt a cél.

Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a könyv során elég erősen tetten érhető az úgynevezett Odüsszeus-effektus, vagyis amikor a főszereplő, aki általában egy férfi szinte az összes útjába kerülő ellenkező neművel valamilyen intim kapcsolatba kerül. Természetesen valahol az is kérdéses a könyvben elhangzottak mennyire igazak, ám fogalmazzunk úgy, hogy ezek a jelenetek adott esetben képesek lehetnek meghozni a kedvét bizonyos emberekhez a Caminohoz.

Egyébként ezek a bizonyos pikáns jelenetek összességben véve meglehetősen ízléses módon vannak leírva és mind a szerző, mind a könyv igyekszik kerülni a vulgáris és durva kifejezéseket. Még ha emiatt olykor egyes jelenetek olykor elég bugyutának és esetlennek is tűnnek.

A tájleíró részek, már amikor éppenséggel vannak és nem csak az egyes szereplők egymással folytatott beszélgetéseit követjük nyomon, meglehetősen szépek és az olvasó oda tudja maga elé képzelni a tájat, amin a szerző/főszereplő jár. Emellett rendkívül részletesen kifejti az egyes állomáshelyen található szállási és étkezési lehetőségeket is. Szóval, aki esetleg azt tervezi, hogy egyszer majd maga is részt vesz egy El Camino-n az ezek alapján nagyjából az erre fordítandó esetleges költségeket is ki tudja számolni.

Amit viszont még mindenképpen muszáj megemlíteni, az a könyv vége felé lévő kisebb csavar, amit ugyan nem fogok elspoilerezni, de az valami annyira összecsapott és kidolgozatlan, hogy arra egyszerűen nincsenek szavak. Persze újfent azt nem lehet tudni, hogy ebből mennyi a valóság és mennyi a fikció és éppen ezért nincs kizárva, hogy a szerző csak szeretett volna valami izgalmasnak szánt akciódús jelenetet így a könyv végére. Ám ez jelen esetben inkább ártott ennek a könyvnek, mintsem használt.

VÉGSZÓ

Összességében véve a Camino titkai tipikusan az a fajta alkotás, amit senki se fog megbánni, hogyha elolvassa. De semmit sem veszít vele az, aki esetleg kihagyja.

 

Amennyiben szeretnél további érdekes tartalmakat látni, kövesd be a Kolev Stories Facebook oldalát, illetve youtube csatornáját.

Egy marketing mestermű

Tomor Anita Sugardaddy kritika

(Az adott mű elemzésének megértéséhez ajánlom figyelmedbe az Útmutató a kritikáimhoz című bejegyzést)

sugar.jpg

Tagadhatatlanul széles a választék a könyvek terén, éppen ezért az egyes szerzők igyekeznek valamilyen módon a saját alkotásaik felé fordítani a figyelmet. Ennek egyik eszköze pedig a marketing, ami a közhiedelemmel ellentétben nem csak a mértéktelen reklámozást jelenti. Ugyan marketingre szinte bármit fel lehet használni, azonban egyes szerzők már eleve beleépítenek bizonyos marketing elemeket az alkotásaikba, amelyek így a későbbiekben képesek megkönnyíteni a folyamatot.

Ennek egyik része, hogy általában valami olyan címet adnak a műveiknek, amihez utána könnyen lehet egy olyan borítót készíteni, ami valamilyen összefüggésben van az adott könyv címével vagy annak történetével. De még olyan is elő szokott fordulni, hogy a borító egy konkrét jelenetet ábrázol a könyvből.

Ugyanakkor számít a könyv műfaji besorolása is, mivel a különböző műfajok iránt eltérő mértékű az érdeklődés mind egyéni, mind pedig tömeges szinten. A legnépszerűbb műfajnak jelenleg a romantikus témájú könyvek számítanak. Azon belül is azok, amelyekben van valamennyi erotikus vagy legalábbis valami annak feltüntetett tartalom. Valamint az sem árt, ha az adott könyv valami olyan témával foglalkozik, ami nemcsak hogy érdekes, de akár még megosztó is. Márpedig az úgynevezett sugarkapcsolatok pontosan ilyenek.

A sugarkapcsolat röviden annyit jelent, hogy a felek nyíltan felvállalják, hogy ők csakis azért vannak együtt, mert ezáltal mindketten valamilyen kölcsönös előnyhöz jutnak. Ez pedig a legtöbbször úgy szokott kinézni, hogy fiatal, csinos lányok vannak együtt gazdag, idős férfiakkal valamilyen luxus környezetben. Sokan egyébként ezt a prostitúció egyik formájának tartják és az sem titok, hogy vannak olyan társkereső oldalak, amik kifejezetten az ilyen típusú kapcsolatok kialakulását segítik. Ugyan valahol azokat is meg lehet érteni, akik az ilyesféle kapcsolatok iránt vonzódnak. Viszont azt is el kell ismerni, hogy sok szempontból van valami visszataszító ezekben a kapcsolatokban. Valamint magam sem gondolom, mi több egyenesen elítélem azt, hogy egy ilyen társkereső oldalt egy iskola közelében reklámozzanak, méghozzá egy meglehetősen felháborító szlogennel.

Ezzel pedig el is érkeztünk a Sugardaddy című könyvhöz, amelyet egy magyar szerző Tomor Anita írt. Az írónő egyébként HR-sként dolgozik, tehát valószínűleg tudja, hogy miként keltse fel az emberek érdeklődését. Éppen ezért a Sugardaddy, számomra legalábbis egy afféle marketing mesterműnek számít. Konkrétan a könyvnek szinte az összes eleme úgy van kialakítva, hogy az lehetőleg mindenkinek elnyerje a tetszését. Ez persze sokak számára egy természetes dolognak tűnhet, ám a helyzet az, hogy több olyan szerző is van, akik finoman szólva sem igazán foglalkoznak a közönségükkel.

Amúgy a könyv borítója is meglehetősen ízlésesen lett kialakítva. A témája ellenére nincs rajta semmi nyílt vagy rejtett szexuális utalás. Bár ez valahol attól is függ, hogy ki és mit tekint annak. Csak két elegáns ruhába öltözött arcnélküli személy, egy férfi és egy nő ölelik át egymás. Egyébként valahol a könyvben található egy ehhez hasonló mozzanat is. 

A Sugardaddy történeti felépítése nagyjából a szokásos sablon romantikus vonalat követi. Adott a két főszereplő, akik egy véletlen egybeesés folytán találkoznak valahol, majd egy rövid ideig kerülgetik egymást, végül azután összejönnek. Azonban valamikor nem is maga a konkrét történet miatt válik érdekessé egy alkotás, hanem attól, ahogyan az meg van valósítva. Márpedig a szerző ennél a könyvnél inkább a karaktereire helyezte a hangsúlyt.

Egyfelől adott a női főszereplő Lilly James, aki jogásznak tanul azonban váratlanul megélhetési gondjai lesznek és emiatt kénytelen valamit tenni. Lilly alapvetően egy kompetens női karakter, aki mindamellett, hogy végig következetes döntéseket hoz, van egy önálló személyisége valamint egy jól körülhatárolható értékrendje és bár a megjelenése is vonzónak számít, Lilly mégis inkább a tulajdonságaival és a cselekedeteivel igyekszik érvényesülni minden helyzetben.

Másfelől pedig ott van a férfi főszereplő Logan Hays, aki egy klasszikus gazdag, sármos és ebből kifolyólag túlságosan magabiztos karakter. Nem mellesleg egyébként ő is jogászként tevékenykedik, tehát ilyen téren is van kapcsolat a két főszereplő között. Habár Logan vakmerő stílusa és rámenős módszerei olykor kissé súrolják a szexuális zaklatás szintjét, azonban az egész soha sem megy egy bizonyos határ fölé, valamint a történet is többször jelzi, hogy mikortól válik sokká, amit csinál.

Ugyanakkor szerepet kap még Lilly barátnője és lakótársa Lotti is, aki egy amolyan összekötő karakterként funkcionál a két főszereplő között. Ugyan Lotti megítélését némileg beárnyalja, hogy ő pénzért és egyéb vagyontárgyakért cserébe hajlandó mások rendelkezésére bocsátani magát. Azonban a karakterének van egyfajta következetes értékrendje, amivel valamilyen szinten lehet azonosulni vagy legalábbis megérteni a motivációit.

Emellett feltűnik még néhány másik szereplő is, akik bár kellőképpen kidolgozottak általában csak valamilyen egyszeri funkciót látnak el és onnantól kezdve már a történet sem nagyon foglalkozik velük.

A könyv egyébként E/1-es elbeszélési módban íródott, illetve a szerző bizonyos időközönként váltogatja az egyes szereplők közötti nézőpontot is. Ez pedig ad egyfajta sajátos dinamikát az egész cselekménynek.

Ugyan személy szerint nekem vannak fenntartásaim az E/1-ben megírt történetekkel, mivel sok esetben a szerzők elég öncélúan és különösebb funkció nélkül használják ezt a módszert, illetve valakik csak ezzel a módszerrel tudnak alkotni, ami önmagában véve nem feltétlenül probléma, viszont ez némileg korlátok közé szorítja az alkotót és egyébként magát az alkotást is.

Aki azonban a címe alapján arra számít, hogy ez a könyv bármiféle morális kérdést feszegetni kezd vagy bármilyen módon is bemutatja egy ilyen úgynevezett sugarkapcsolat működését az bizony tévúton jár, mivel mind a könyv címe és mind a témája valójában inkább csak egyfajta marketingfogás. Logan Hays ugyanis egyáltalán nem tekinthető valódi sugardaddynak. Habár a hivatalos definíció szerint a sugardaddy kifejezés nincs konkrét életkorhoz kötve. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lilly és Logan között a történet szerint alig néhány év korkülönbség van. Ebből kifolyólag Logan Hays inkább csak egy közönséges gazdag férfinak tekinthető, aki kissé rámenős módon udvarol, semmi több.

Ugyanakkor ahhoz képest, hogy elvileg ez egy erotikus történet meglehetősen mérsékelt mennyiségben és visszafogott módon találhatóak benne ilyen jelenetek. Valamint a könyvben aránylag több termékmegjelenítés is található, ahol szinte minden alkalommal jól ki van hangsúlyozva az adott márka neve. Ugyan ez engem személy szerint nem zavart, bár minden esetre szokatlan volt.

VÉGSZÓ

A Sugardaddy eleve úgy lett megalkotva, hogy lehetőleg mindenkinek elnyerje a tetszését. A címe ugyan egy kissé félrevezető, ám amit cserébe nyújt azt teljes mértékben igényes és szórakoztató módon teszi

 

Amennyiben kíváncsi vagy a további tartalmakra úgy kövesd be a Kolev Stories Facebook oldalát vagy a Youtube csatornáját.

A halál ismét elszabadul

Alex White-Alien Hidegkohó kritika

(Az adott mű elemzésének megértéséhez ajánlom figyelmedbe az Útmutató a kritikáimhoz című bejegyzést)

covers_507585.jpg 

Vannak olyan alkotások, amelyek minden hiányosságuk ellenére mégis kultikus státuszba kerülnek és bizonyos elemeik a popkultúra részeivé vállnak. Ilyen alkotás például az Alien is, aminek a címszereplője az egyik legismertebb és legikonikusabb földönkívüli lény. Habár az Alien eredetileg csak egy önálló filmnek indult idővel azonban mégis több folytatás is készült hozzá. Valamint számos olyan könyv és képregény vagy videojáték is megjelent, amelyek valamilyen elő, utó vagy akár köztes történettel tovább bővítették ezt a szériát. Viszont ezeknek az alkotásoknak a többsége jelenleg nem igazán elérhető vagy legalábbis körülményes a beszerzésük, mivel hivatalosan már nem képezik a széria részét. Ennek pedig alapvetően két oka van.

Egyrészt a Prometheus-sal, ami az Alien előzményének számít a készítők megváltozatták a széria addig ismert eredet történetét. Másfelől pedig, mivel a Disney felvásárolta FOX-ot és ezzel együtt az Alien jogait is, így valószínűleg ők is szeretnék majd átgondolni, hogy milyen irányba folytatódjon tovább ez a széria.

Viszont a Hidegkohó részben azért is számít különlegesnek, mivel valamilyen szinten egy átmenetet képez a régi és az új irányvonalas Alien történetek között.

Magát a regény megírását egy bizonyos Alex White-ra bízták, akinek a neve valószínűleg sokak számára nem mond semmit, megjegyzem én sem hallottam még róla. Némi utánanézéssel azonban kiderült, hogy ő egy aránylag fiatal, autista, biszexuális, a quer gender mentalitás szerint élő amerikai scifi szerző, akinek a Hidegkohó az egyik első munkája. Sajnos a többi műve, bár nincs olyan sok, nem kaphatóak idehaza, így csak más Alien-es regényekkel lehet összehasonlítani.

Az Alien könyvek borítójáról általában elmondható, hogy mindegyik igyekszik valamilyen szinten fenyegetőnek és/vagy ijesztőnek mutatkozni. Márpedig a Hidegkohó borítóján található a homályból előbukkanó különös alakú lény elég ijesztő és fenyegető kinézetű.

Na, de akkor most térjünk is rá a történetre.

A cselekmény nem sokkal a második Alien film, a Bolygó neve: Halál után veszi fel a fonalat egy mindentől félreeső kutató bázison és alapvetően két fő szálon fut. Egyrészt adott a tudós Blue Marsalis, aki a Waylend-Yutani nevezetű cég megbízásából végez kísérleteket az idegen lényekkel, itteni nevűkön xenomorphokkal. Ugyanakkor titokban egy magán jelegű kutatást is folytat, hiszen egy halálos betegség végstádiumában van és a xenomorphokban látja a gyógyulása kulcsát. Másfelől adott egy Dorian Sudler nevű ellenőr, akit a társaság azért küld oda az állomásra, hogy tegye rendbe a dolgokat, mivel felmerült a gyanú, hogy valaki egy rivális vállalat számára kémkedik az állomáson és értékes információkat szivárogtat ki. Természetesen ahogyan az lenni szokott a dolgok félresiklanak és az idegen lények elszabadulnak az állomáson. Innentől kezdve viszont már spoileres lenne bármit is elmondani.

Miután az Alien egy R-es besorolású alkotás, ami idehaza a 18+-os tartalomnak felel meg, így az alkotót nem köti meg semmi és ennek megfelelően a történet elég véres és helyenként igen explicit is. Ugyanakkor a regénynek érezhetően van egy sajátos atmoszférája, aminek a felépítésére a szerző szerencsére kellő időt hagyott és éppen ezért teljesen átérezhető, mind az a kiszolgáltatottság és elszigeteltség, illetve az ebből fakadó rettegés és kétségbeesés, amit a karakterek éreznek.

Azonban itt jön elő a regény egyik nagy hiányossága, miszerint a karakterei nem igazán szimpatikusak és bár kellően feszült a hangulat és a cselekmény még sem lehet úgy őszintén aggódni értük. Inkább csak érdekes, ahogy igyekeznek mindenáron túlélni.

Ám akkor most vegyük is sorra ezeket a karaktereket.

A mellékszereplők többsége valójában csak azért van ott, hogy lehessen kiket megölni. Egyeseknek olykor valamivel több szerep és személyiség jut, mint másoknak. Viszont aránylag könnyen kitalálható, hogy melyik szituációban melyikük fog majd éppen meghalni.

Akit talán érdemes közülük kiemelni az Anne Wexler, az állomás biztonsági főnöke, aki a regény során szerelmi viszonyba kerül mindkét főszereplővel. Ez pedig okoz némi bonyodalmat a cselekmény során.

A másik Marcus, az Alien széria szinte kötelező kellékének tartott android szereplője. Marcusnak különösebben nincsen saját szemilyésége, viszont egy technikai fejlesztésnek köszönhetően Blue ővele tud interakcióba lépni a külvilággal és a többi szereplővel. Többek között Marcuson keresztül ápolják szerelmi és szexuális kapcsolatukat a korábban említett Anne Wexlerrel, ami így viszont elég súlyos erkölcsi és filozófia kérdéseket vet fel bizonyos dolgok kapcsán.

Aztán ott van Dorian Sudler, aki bár kétségkívül a regény kijelölt főantagonistája, mégsem tekinthető teljes értékű főgonosznak. Dorian ugyan egy önző és nárcisztikus személy, aki sokszor lenéz másokat. Viszont a maga módján képes az érzelmi kötődésre.

Blue Marsalis a másik főszereplő már egy sokkal összetettebb karakter. Alapvetően ő is ugyanolyan beképzelt és önző, mint Dorian ám a betegségéből fakadóan ő mégis sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van, ezért kénytelen volt megtanulni másokra hagyatkozni. Bár a múltja alapján ő sem éppen egy példaértékű személy.

Viszont a regény igazi főszereplője az alien, vagyis a xenomorph. Mivel ez a lény már önmagában véve is elég fenyegető, félelmetes és förtelmes, így igazából alkotóként könnyű vele mihez kezdeni. Habár megjegyzem, hogy az itteni xenomorphok még annyira nem is számítanak különlegesnek. A xenomorph egy szimpla ösztön lény. Nincs tudata, nincs személyisége csak megy és teszi, amit tennie kell.

VÉGSZÓ

A Hidegkohó egy összességében jól sikerült regény, ami hozza a kötelező Alien színvonalat. Valamint a regényben több olyan utalás található, ami valószínűleg megdobogtatja majd a széria rajongóinak szívét. Hangulatos, atmoszférikus és feszültséggelteli kötet néhány olyan hiányossággal, amin aránylag könnyen túl lehet lendülni.

 

Amennyiben kíváncsi vagy a további munkásságomra látogass el a Facebook oldalamra vagy a Youtube csatornámra. Kolev Stories néven megtalálhatod mindkettőt.

Útmutató a kritikáimhoz

Köszöntök minden kedves érdeklődőt!

Ennek a bejegyzésnek az a célja, hogy összefoglalja számotokra, hogy milyen szempontok szerint, illetve elvek mentén állítom össze az egyes kritikákat.

Alapvetően mindig igyekszem majd objektív módon bemutatni az egyes alkotásokat. Habár időnként előfordulhat, hogy bizonyos dolgok kapcsán ki fogom majd fejteni a szubjektív álláspontomat is. Ám ezt minden esetben külön fel fogom tüntetni.

Ugyan az egy általánosan elfogadott tény, hogy egyik alkotás sem hibátlan, viszont különbséget kell tudni tenni aközött, hogy mi a hiba és mi a hiányosság.

Emellett attól, hogy egy adott alkotás valakinek esetleg nem tetszik még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a bizonyos alkotás feltétlenül rossz is.

Éppen ezért egyik általam bemutatott alkotásról sem fogok érdemtelenül rosszakat mondani vagy lehúzni. De ugyanúgy érdemtelenül sem fogok egyik alkotásról sem jókat mondani vagy felmagasztalni.

Valamint amennyire lehetséges igyekszem elkerülni az esetleges spoilereket. Még akkor is, hogyha adott esetben emiatt sokkal kevésbé lesznek érthetőek bizonyos dolgok az adott alkotással kapcsolatban.

Amennyiben pedig egy kritika mégis spoilereket fog tartalmazni, az azt jelenti, hogy valami olyan pocsék alkotásról van szó, aminek egész egyszerűen nem tud érdekelni a további sorsa. Ám ezt minden esetben előre jelezni fogom.

Ugyanakkor senkitől sem fogom elvitatni azt, ha egy adott alkotás tetszik neki vagy számára valamilyen jelentőséggel bír. Viszont arra nyomatékosan szeretnék megkérni minden érintetett, hogy ilyen esetben az esetleges megjegyzéseit igyekezzen az adott alkotásra és a benne szereplő dolgokra korlátozni. NE KEZDJEN EL személyeskedni.

Természetesen az adott mű értékelésénél olyan dolgok fognak előkerülni, mint a történet milyensége. Az adott műfaj és téma, amivel foglalkozik. A karakterek. A háttérvilág kidolgozottsága és az esetleges atmoszféra. Illetve az olyan apróságok, mint mondjuk a párbeszédek minősége stb.

Ráadásul mivel saját magam is író vagyok, ezért akár olyan dolgokat is képes lehetek észrevenni az adott alkotásban, amit egy átlagos olvasó esetleg nem.

Valamint aránylag széles olvasottsággal is rendelkezem, így van összehasonlítási alapom az egyes műveket illetően.

Sok esetben egy elég nyílt és kötetlen stílusban fogalmazom meg az írásaimat, amit egyesek ezért olykor kissé durvának és nyersnek érezhetnek. Azonban minden esetben igyekszem majd elkerülni a trágár kifejezéseket.

Előfordulhat az is, hogy az adott alkotás szerzőjét valamilyen formában közelebbről is ismerem, ám azt soha sem fogom hagyni, hogy ez a kapcsolat bármilyen módon is befolyásolja az adott mű értékelését sem negatív, sem pozitív irányba.

Végezetül pedig szeretném, ha mindenki észben tartaná, hogy ezeknek az alkotásoknak a többségért én ugyanúgy pénz adok ki, mint bárki más. Esetleg valamelyiket kölcsönbe kapom vagy a könyvtárból veszem ki. Ugyan azt soha nem lehetett tudni, hogy kiből és hogy milyen hatásokat vált ki egy-egy alkotás, viszont én csak ezért nem fogok foglalkozni egy alkotással, pláne nem pénzt is adni érte, hogy szándékosan lehúzzam vagy feldicsérjem.

Éppen ezért nem is készítek megrendelésre kritikákat. Vagy legalábbis egyenlőre nem tervezek ilyesmit. Mivel számomra az is egyfajta értékelési szempont, hogy magamtól válasszam ki azt az adott alkotást.

Ajánlásokat viszont szívesen fogadok.

Remélem, hogy az írásaim elnyerik majd a tetszésedet.

Ha pedig érdekel a munkásságom kövesd be a Facebook oldalamat vagy a Youtube csatornámat Kolev Stories néven megtalálod mindkettőt.

MIT TEGYEN AZ ÍRÓ, AKI NEM SZERETI A SAJÁT KÖNYVÉT?

Sokan azt hiszik, hogy az írók vagy kicsit tágabb értelemben véve a művészek, úgy tekintenek a saját műveikre, mint valami szent és sérthetetlen dologra, ami úgy tökéletes, ahogyan ők azt létrehozták. És éppen ezért képtelenek meglátni azok hibáit. Illetve, hogyha ezt valaki a szemükre meri vetni, akkor arra hisztérikusan reagálnak.

Természetesen vannak ilyen alkotók is. Ám a helyzet az, hogy a legtöbb alkotó igenis tisztában van a saját műve hibáival és gyengeségeivel. De az is lehet, hogy utólag a kész mű már egyáltalán nem is tetszik neki. Sőt, akár még egyenesen utálhatja is azt adott alkotást.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az a bizonyos alkotás valóban rossz is lenne. Hiszen akkor a készítője nagyvalószínűséggel nem adta volna a ki a kezei közül. Habár elnézve egy-két alkotást sajnos sok esetben mégis csak kiadnak olyan dolgokat, amiken azért bőven lehetne még mit átdolgozni.

Vagyis az előbbi kijelentést inkább úgy érdemes módosítani, hogy attól, hogy egy adott alkotó rossznak ítéli meg a saját alkotását még nem biztos, hogy az valójában tényleg rossz is. De természetesen ennek a fordítottja is igaz.

Viszont jogosan merül fel az a kérdés, hogyha egy írónak nem tetszik az adott műve, akkor miért nem dolgozza át azt annyiszor ameddig végül tetszeni is fog neki?

Ugyan vannak, akik ezt így csinálják. Azonban az alkotói munka egy sokkal összetettebb folyamat annál, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják.

Talán egyesek számára ismerős lehet a videojátékok világából az a kifejezés, hogy „development hell” ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy „fejlesztői pokol”. De ugyanúgy a filmeknél is létezik a „forgatási pokol” kifejezés. Ez azt jelenti, hogy az adott produkció megvalósítása közben valami olyan súlyos probléma merül fel, ami nagymértékben hátráltatja az adott alkotás elkészítését. De akár az is lehet, hogy az a bizonyos alkotás éppen emiatt soha nem is fog tudni majd elkészülni. Habár az is igaz, hogy kerültek már ki olyan nagyszerű alkotások, amelyek szintén megjárták a fejlesztői/forgatási poklot.

Valami ehhez hasonló figyelhető meg egy könyv elkészülésének esetében is, amit sokan tévesen összetévesztenek az alkotói válsággal, pedig a két dolog egyáltalán nem ugyanaz. Nyilván egyik sem túl kellemes csak míg az alkotói válságot többnyire a szerző ihletének a hiánya vagy a pillanatnyi érzelmi állapota okozza, addig az alkotói poklot, már ha élhetünk ezzel a kifejezéssel, inkább az adott könyv témájából fakad, mivel például sok kutató munkával jár vagy csak szimplán a szerző által támasztott szerkezeti felépítésnek nehéz megfeleltetni. Esetleg a szerző élethelyzetében következhetnek be olyan változások, hogy például a polgári foglalkozása vagy egy betegség miatt nincs elég ideje foglalkozni az alkotásával. Ráadásul, ha mindez együtt jár egy alkotói válsággal is, márpedig többnyire együtt szokott, akkor az igencsak befolyásolni tudja az adott mű és a szerzője kapcsolatát. Habár ez nagyban függ attól is, hogy végül milyen lesz az így elkészült alkotás minősége.

Természetesen végső ítéletet egy adott alkotásról mindig a közönség mond, akik sok esetben akár a szerzőtől eltérő állásponton is lehetnek. Azonban, ha a szerző nem szereti egy adott alkotását, akkor akár tudatalattis, de gátolhatja annak eljutását a közönséghez.

Ilyenkor érdemes lehet bevonni valamilyen külsős személyt, akinek nincsenek érzelmi szálai az adott alkotáshoz és képes lehet azt szakmai szemszögből pragmatikus módon kezelni. Többnyire ezek szoktak lenni a kiadók vagy annak valamelyik munkatársa. Vagyis jobban mondva nekik kellene betölteni ezt a szerepet.

Nyilván az sem hátrány, hogyha maga a szerző is képes objektív módon szemlélni a saját alkotását. És nem csak az ilyen esetekben, hanem úgy általában véve is. Ám ez egy fejleszthető készség. Ráadásul, mivel a marketing eszközök nagy része is úgy lett kitalálva, hogy egy univerzálisan mindenkor és minden körülmények között használhatóak legyenek, így ezeknek a kellő szintű elsajátítása szintén nagy segítséget jelenthet.

Viszont attól függően, hogy egy adott könyv milyen életutat jár be, a kellő idő elteltével, amikor már a nyilvánosság figyelme is lankad, a mű szerzője még mindig dönthet úgy, hogy eltünteti a potenciális közönség elől az adott alkotást. Megfosztva ezzel őket egy olyan élmény lehetőségétől, amitől lehet, hogy nem kéne. Már pedig ez egy olyan önző magatartás, amit legalább annyira kerülni kellene, mint a pocsék alkotások létrehozását.

süti beállítások módosítása